Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1918. augusztus 21.

2018. augusztus 21. 18:00
1599191922
Udinsk elfoglalásáról annyit hallunk, hogy ott a vörösök kivonulása közben, már délután 3 óra körül harcok voltak: a városban levő fehérérzelmű polgárság, volt tisztek és mások az ablakokból lőni kezdték a vörösöket, később pedig állítólag néhány plennit is agyonvertek, akik vörösgárdisták voltak, s mint ilyenek, úgy látszik, a városiak szimpátiáját nemigen tudták megnyerni. A jámbor kereskedők a sok nem fizetés után most a cehhet így igyekeztek tisztázni.

A csehek csak délután 5 óra tájban vonultak be, de egy felderítő lovas járőrük már Udinskon túl vagy 30 versztnyire is felszedte a síneket, s ezzel a városból utoljára elindult vonatot ott lekapcsolták. A táborban a legkülönbözőbb hírek keringenek arról, hogy kik voltak ezen az utolsó vonaton. Akiknek csak a vörösök közül szívből kívánná a plennisereg, hogy bennmaradjanak a kelepcében, azoknak neveit mind kombinációba vették, de a tapasztaltak után azt hiszem, hogy a legnagyobb gazemberek legelöl futnak, s sajnos ezek közül kevés került fehér kézre. A komiszkodások levét azok isszák meg, akik legkevésbé voltak okai annak. De hát ez már így szokott lenni ezen a rozzant világon.

A vörösök utolsó újságja szerint búcsúzóul ezek se voltak kíméletesebbek, a kezeik közé került fehérek, többnyire volt tisztek közül, akiket a tyurmában őriztek, húszat kivégeztek. A táborban 42 ről tud a fáma. Ellenőrizni nem tudom. Állítólag Berezovkán is agyonlőtték ugyanekkor Timosint, mert ez kikelt a vörösök s főleg a vezető emberek gyávasága ellen, akik most a veszély elérkeztekor sehol sem álltak helyt. Éjjel valaki, aki csak a hadifogoly lehetett, a 69.