1918. február 16-25.

Tegnap az elmúlt fél hónapról a Monopol mérleget készített, hogy egy kis áttekintést nyerjünk a helyzetéről. Váratlanul kellemesen ütött ki, a 60–70 rubelnyi nagy kiadás dacára szép nyereségünk maradt. Az elárusítóknak azonban túl magas osztalék állapíttatott meg, egyikük 50 rubelt keresett. A girópénztár nagy kedveltségnek örvend, hisz csupa 20 és 40 rubeles van forgalomban. 1500 rubel van ebben a pénztárunkban jelenleg… Három hét óta 30 kopekért a tiszti fürdőben fürödhetünk. Élünk is az alkalommal, s kisebb kompániákba verődve ünnepi érzéssel ereszkedünk be a kádfürdőbe, a hadifogságban először, mert eddig csak lavórokból fürödhettünk. (Ez a tipikus orosz fürdőberendezés.) Eszünkbe jut egy kicsit Európa!

Tegnap délután ismét megörvendeztette barakkunkat Farkas a bandájával. Ők is megfogytak, mert a banda három oszlopos tagja a legutóbbi invalidustranszporttal elpályázott, de örömmel konstatáljuk, hogy a játéka a régi. Egy-egy nótája csodálatosan felemelően hat, megmarkolja és megrázza az embert, úgy, hogy a könnye is kicsordul. Szerencse, hogy a mester jobban szereti a víg, mint a szomorkás dalokat. Mesésen húzza pl. a Trabuccói herceg mostanában annyira divatos „Hej, de kutya jó kedvem van" refrénes nótáját. Ez a hej, de kutya jó kedv ugyan egy kicsit mondvacsinált szokott lenni, és néha az elkeseredés kitöréséhez is hasonlít, de azért jó, ha egyáltalán valamit énekel a kompánia, úgyis igen lógatta eddig a fejét. Az osztrák sógorok és a németek is szívesen hallják ezt a felrikkantást, sőt sokan már tudják a magyar szöveget vagy legalábbis a refrént, és velünk együtt üvöltik elkeseredetten s torkuk szakadtából. A plennitársaságban úgy tetszik, jobb a hangulat. Ez egyébként naponta változó, s lehet, hogy holnap pont az ellenkezőjét írhatom ennek.

A negyedik szobába egy német a villany mellé kuriózum kedvéért a telefont is bevezeti. A drótvezeték megvolt a barakkból még a régi jobb időkből, s az újabban zsákmányolt anyagok közt úgy látszik, akadt egy kagyló s miegymás, úgyhogy tőlünk a színházbarakkal lehet beszélni. Müller meg egy második lámpát vezetett be magának, most már nem elég az egy. Így nőnek a plenniigények. Nem férünk a bőrünkbe, míg ki nem porolják, szoktam volt mondogatni. A mi kis köztársaságunk élete kicsiben az állam élete, s hogy milyen egyforma az ember, azt érdekesen illusztrálja az a körülmény, hogy a többi nagyobb fogolytáborokban mindenütt ugyanígy alakultak ki a különböző plenniszervezetek: zenekar, művészrota, könyvtár, Monopol, sportélet, a barakkok berendezése, az idő beosztása, kurzusok, csempészkedés, kórház, üzlet, plenniipar, posta stb. Az államéletnek azonban vannak bibijei is, és ezeket is meg lehet itt köztünk állapítani. Vannak elégedetlenkedő és uszító elemek, akik csak áskálódni tudnak, vannak szervezőzsenik és vezető egyéniségek, vannak hiénák és idealisták, sőt, vannak burzsujok és tovarisok is, jóllehet az ember azt hinné, itt a nyomorúság összekovácsolja a sorstársakat. És itt is vannak emberek, akik tízszer annyit elköltöttek, mint más, s mikor így a pénzük nyakára léptek, akkor hirdetni kezdik az egyenlőség elvét, most már aztán osszuk szét a más pénzét is, hogy annak se legyen. Ha a muszka lecsap a bőrébe nem férő plennire és mulatozásának tárgyát elkobozza, a plenni előkelő nyugalommal nézi ezt végig, mert hiszen a számításba ez már bele volt kalkulálva.

Orosz ruhában mind többen járnak a városba. A Monopol bevásárlója, egy oroszul jól beszélő szemtelen és ügyes osztrák fiú, Renn beszéli, hogy őt még maguk a plennitársak is muszkának nézik, és a városban találkozva úgy gazsulálnak neki, hogy a kacagást alig tudja visszafojtani. A plenni mindig tisztelettel kerülgeti a muszkát, hogy udvariasságával elkábítva a jámbort vagy vele barátságot kötve, valami kis üzletet csináljon ebből a körülményből. Fő a határozott fellépés, a pofa. A muszka mindig hisz a szép szónak, s akkor se szokott csalásra gondolni, ha az a napnál világosabban látszik, így a szélhámosságra hajló plenniknek van velük a legkönnyebb dolguk, s elég szégyen, hogy a mi embereink tanítják meg őket a maguk kárán arra, hogy az ausztrickiben nem jó bízni.

Az idő még mindig igen enyhe más évek februárjához viszonyítva. Szép, derült napos idők járnak, vakít a hó és kék az ég. Vasárnaponként le szoktunk járni az alsó tiszti tábor mögött a Selengán készített korcsolya- és ródlipályához, ahol tisztjeink az oroszokkal, sőt főleg a muszka hölgyekkel együtt űzik a téli sportot. A Selenga meredek partjáról pompás ródlipálya fut le a folyó befagyott jegén folytatódva. Főleg a hölgyek jó idegeit csodálom. Ezek igazi szibériai „vastyúkok", pesti nyelven mondva. A folyó jegén húzódik a rendes téli szánút, melyen a muszkák a fuvarozásukat szokták lebonyolítani Udinsk felé. Egy felülről lezúduló négyszemélyes szánkó belerohan egy ilyen alkotmányba, és mind a két szán darabokra törik, a ló megbokrosodva vágtat el, s a hölgyek néhány alapos ütést kapnak, de oda se neki. Ez az eset pár nap előtt a közismert bájos Natasával is megesett, s úgy mondják, jókor: léket kapott a szőke frizurája alatt, úgyhogy egy plenninek kellett hazatámogatni, s a többiekből nem a szánalom tört ki erre, hanem a sárga irigység, és az önfeláldozó plennire mindenféle komisz bakamegjegyzést tettek. Egy európai hölgy valószínűleg belehalt volna egy ilyen összekoccanásba, de Natasának szibériai csontjai voltak.

Csak mint egészen megszokott dolgot említem itt, hogy a második raktár után természetesen leég a harmadik is, és az előzőknél leírt mentés megint megismétlődik. A Monopol több száz háromíves üres füzetkéhez jut e réven nagybani áron (darabjához 5 kopekért, s tízért adjuk). Papírunk most elég van, vagy két esztendőre el van látva mindenki. Itt a közelben, a bataillon kerítésén túl mindjárt, van a 4. raktár. Nem őrzi ezt most már az ördög sem, bár a tűz miatt is már jó lenne vele vigyázni. A muszka azonban már nem leplezgeti magát a tűzzel. Eddig egy ablakon jártak ki és be a raktárba, mint a hóban levő sűrű nyomok elárulják, de azután egyszerűen feltörik a széles kapuajtót, az tárva marad, s az jár be, akinek kedve van. A falubeli asszonyok hordják az apróbb dolgokat, a kazáni szent Szűz képét meg egyebeket, de a nagy bútordarabokkal nem bírnak, ezeket csak úgy látják el, hogy a bútorszövetet, bőrt, lehasítják róla, a kocsikról is a bőr után ellopják külön a kerekeket, s külön a tengelyt és a szerszámot. Négykézláb mászkál a zsákmányoló had a bútorokon-kocsikon keresztül beljebb, a kutató passziójával kaparva elő mindent, amihez hozzáfér. Hogy plennik ne legyenek az aranyásók között, azt ugyebár nehéz volna elképzelni. Akinek ez az első esete, annak kétségkívül arcába fut a vér, de látva, hogy itt szabad a lopás, és ha mi nem mentünk, mindent a muszka visz el, ez a meggondolás még olyan embereket is magával ragad, mint az öreg Müller papát. Eleinte csak idegeskedve emlegeti többször, hogy a bataillon kocsijának is kellene egy és más abból, ami „ott" szabadon hever, s amit megvenni nem tudunk, 3-4 nap múlva pedig aztán nagy restelkedéssel hoz be egy darab szerszámszíjat. Szabó Gy. Géza barátunk órásműhelye részére hoz egy barnára mázolt asztalkát. A helybeli szociáldemokrata párt vezetősége farizeuskodó felhívást köröz közöttünk, hogy „ne raboljuk ki az orosz raktárakat, mert azt oroszt ezzel magunkra uszítjuk." Mint ha bizony mi kezdtük volna ezeket a stikliket. Sokan csak gyávaságból kárhoztatják azokat, akik a tárva hagyott raktárból valamit lehoznak, mert ez után a felszólítás után biztosra veszik, hogy a muszka a rablásokat teljesen reánk fogja tolni, ami csakugyan valószínű, de ez akkor is így lenne, ha senki közülünk semmit nem hozott volna el.

Parancsnokságunk is kitalál ismét egy ügyes dolgot, már ti. a saját zsebe szempontjából ügyeset. Egyszerre csak megszűnik a fajárandóság, fa nincs. Sürgetésünkre megengedi a praporcsik, hogy a táborkerítés négy sarkában álló négy őrtornyot lebontsuk, és azt eltüzeljük. Annál szívesebben tesszük ezt, mert ennek szimbolikus jelentőséget tulajdonítunk. Adja az Ég, hogy bennünket ilyen tornyokból muszka fegyveres soha többé ne vigyázzon! A négy torony csak a konyha részére elegendő, a barakkoknak a közeli bódék és pajták jutnak, szerencsére elég van belőlük. Fent, a tiszti táborban hasonló az eset, ott a kozákistállók tűnnek el a föld színéről. A szociáldemokraták a szellemi munkásokat is szervezkedésre hívják fel, s néhány balekot fognak is.