Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszárbál Sopronban

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2018. február 16. 18:32

Immáron hetedszerre rendezte meg huszárbálját a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület. Az esemény valóban a régi bálok hangulatát és lefolyását igyekszik megjeleníteni.

1599181981
1944-ben nemcsak politikai értelemben szakadt meg Magyarország történetének folytonossága, de társadalmilag is olyan törés következett be, amelyet talán mind a mai napig nem tudunk teljesen megérteni és felmérni. A kiegyezés után fejlődő, középosztálybeli társadalom végérvényesen a múlté lett, 1989-ig csak búvópatakként élt tovább. Ez hatványozottan igaz volt a hagyományos tisztikarra, tágabb értelemben a m. kir. Honvédségre, amely a katonai és társadalmi tradíciók egyik legfőbb őre volt mind a Monarchiában, mind a csonka Magyar Királyságban. Eltűntek azok a szokások is, amelyek e réteg tartását, státuszát meghatározták. Ilyen volt a bálok szokása is, amelyek a tél folyamán a fő társas összejövetelt jelentették.

1599181981
1990 után újraéledt sok szokás, így ez is, ugyanakkor kevés helyen sikerült annyira hagyományos módon megvalósítani, mint Sopronban. A huszárbálon a Honvédelmi Minisztérium képviseletében részt vett dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály főosztályvezetője is.

A bál nemcsak magyar, de közép-európai szinten is a katonai hagyományőrzés egyik fontos eseménye, hiszen a résztvevők között jelentős számban találunk az egykori birodalom más részeiből, például Ausztriából és Lengyelországból érkezett katonai hagyományőrzőket is.

1599181982
Fotó: Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, Székely Zsófia, a szerző