1918. július 27.

Éjjel az anarchisták a faluban rabolnak. Arra ébredek egyszer, hogy a nyitott ablakon a falu felől jajgatást és sírást hoz be a szellő, később négy lövést hallok, aztán csend lesz. Szép álmokat továbbra, kívánom magamnak, de sikerül elaludnom; másnap aztán megkapom a magyarázatot. Egy öreg muszka panaszolja a bajtársaknak, hogy ma éjjel a vengerek kirabolták. A parancsnokságnál járt panaszt tenni, de azok csak a vállukat vonogatták. Keservesen zokog az öreg paraszt, és átkozza a rablókat s ezt a felfordult világot, amelyikben a plenni az úr, és ők semmik. Kész tragikomédia. A vörösök nagyon rákaptak az idegen pénzre. Egyikük azt meséli, hogy Irkutszkban egy cselédleány vallomására egy burzsuj lakásában a tapéta alá rejtve négymilliót találtak Forbáték, s a kirabolt muszkát menten megütötte a guta. Ilyen eseteket beszélnek, a dolgokat kellően megnagyítva, s embereik alig várják az alkalmat, hogy ők is ilyen zsíros forgást csinálhassanak.

Ma a városban is nagy ramazúri van. A vörösök mindenütt harácsolnak s a városi lakosság tehetetlen velük szemben. Úgy látszik, fel is gyújtottak valamit, mert a város felől óriási füstfelhő emelkedik az égnek, állítólag abban az irányban valami nyaralótelep fekszik, s az ég. A tjurmában levő fegyencek is megint kiszabadultak valahogyan, hát szép gazdálkodást csinálhatnak ott. Ma, úgy tetszik, dacára minden nyomorúságunknak, talán még mindig inkább vagyunk biztonságban mi, plennik, mint a városi intelligens és vagyonos lakosság. 1500 muszkát bevonultattak a vörösök, de ezeket nem merik sehol sem felhasználni, mert attól tartanak, hogy inkább a fehérekhez húznak és a fegyvert ellenük fordítják. Zeidler orvosunkat, aki Udniszkból nősült, a vörösök elhurcolták. Hogy mi a céljuk vele, még nem tudjuk. Még egy csomó utolsó komiszkodást akarnak itt csinálni, mielőtt továbblógnának kelet felé.

Bennünket is folyton zaklatnak. A tegnapi jó viccen kívül volt egy másik akciójuk, mely 50 embernek pályamunkára való toborzásából állott, de nem mentek semmire, nem akadt senki a horogra. Ma aztán úgy akarják összeszedni ezt az 50 embert erőszakkal. Délelőtt megjelenik barakkunkban ugyanaz a dühös osztrák vörös őr, akivel tegnap az állomáson volt bajunk, és kijelenti, hogy a barakkból egy emberre van szüksége munkára. Havi 180 rubel és koszt jár majd az illetőnek. Jelentkezzen valaki önként, ellenesetben nem egy, hanem több bajtársat fog elvitetni erőszakkal. Az elvtárs kijelentéseit szó szerint így kihirdetem a barakkban. Természetesen senki fia nem jelentkezik. Ellenben látom, hogy a nyitott ablakok mellett állók rögtön szép nyugodtan átlépnek az ablakpárkányokon s diszkréten távoznak. Húznom kell egy kicsit az időt, gondolom, hadd inalhasson el mindenki. Az elvtárs sorakozót kér, ezt is megcsináljuk neki, de akkorra a jó kilátásokra való tekintettel már csak néhány invalidus marad a barakkban. Ezek elővánszorognak, bemutatom őket, azzal, hogy itt csupa invalidus és öreg 1914-es plenni lakik, velünk nem sokra megy. Ezt, úgy látszik, belátja, mert dühös káromkodások között távozik, erősen fogadkozva, hogy majd fog az utcán sétálók közül nem egyet, de ötvenet is.

Délután egy zászlósunkat temetjük. Egy mérges légycsípés okozta a halálát. Ma, amikor annyi veszedelem fenyeget bennünket minden oldalról, egy légycsípésben pusztulni el − ez is igazi plennisors. Egyikünknek felfelé, másikunknak lefelé megy az élete pályája. Ő elpusztult, míg vörössé lett bajtársaink „nagyon is élnek", ahogy a csibésznyelv mondja. Igaz, hogy a „meddig?" nagy kérdőjele ott lebeg előttük, s talán azért is habzsolnak olyan mohón, mert érzik az idejük rövidségét. Krisztián, a pécsi kőművesmester földink itt járt Véghnél látogatóban, s mesélte, hogy micsoda nagyszerű fizetése van vöröséknél. Havi 225 rubel a fizetése, kosztra azonfelül kap havi 300 rubelt, és a falazási munkákért külön díjazást, néhány kvadrátméterért 500 rubelt is. Igaz, hogy egészen speciális mestersége akadt, a Bajkál-parti alagutakba elhelyezett robbanóanyagokat, a fehéreknek szánt aknákat falazza el. A Bajkál partján még fókát is lőtt, dicsekedik. Jó csomó pénzt takarított már össze, s szívesen helyezné el olyanoknál, akiktől az otthoni visszafizetést remélhetné, mert itt nem tud vele mit kezdeni. Hát így juthatunk pénzhez mi, semleges plennik is, és ez az egyetlen előny, ami honfitársaink nagy számának a vörösökhöz tartozásából ránk áramlik. Jó közmondás, hogy a pénznek nincs szaga.