Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1918. július 31.

2018. július 31. 18:00
1599191189
Ma egy magyar–német nyelvű plakát tudtunkra adja, hogy a színházban Liebknecht elvtársat, a nagy német szocialista vezérnek, Liebknechtnek valami atyafiát hallhatjuk szónokolni „aki mit szónoklatban maga megjegyzi, elvei miatt Németországból menekülni volt kénytelen. Ez az utóbbi megjegyzés gyanús fényt vet az elvtársra, mert Németországban az elvek miatt ritkán üldöztek valakit, itt alighanem más okok idézték elő a menekülést. A megjelentektől úgy hallom, hogy az elvtárs igen szelíd húrokat pengetett és Lavrovék viselt dolgait éles szavakkal ítélte el, sőt a leglesújtóbb kritikával illette azokat. Nem tudjuk mi akar ez lenni, becsületes őszinteség, politika vagy butaság. Mert a három közül mindegyik lehet. Egy német szocialistától elhinnénk az elsőt is, hogy becsületes őszinteséggel ítéli el a Lavrov-banda komiszságait, de ha nem tudja azokat megakadályozni sem ő, sem az egész kommunista párt, akkor mit keres közöttük, mit keres azon az oldalon, ahol mi csak csirkefogókat láttunk eddig.

A mi magyar szocialistáink nem ítélik el annyira Lavrovék dolgát, tehát itt éles ellentéteknek kellene lenni az elvtárs és azok között, s nem bennünket kellene neki oda csábítgatni, hanem óvni bennünket attól, hogy odamenjünk esetleg a hamis zászló alá. Nekünk hízeleghet a róka, mi már ismerjük a dörgést. Csak legalább sajt lenne a csőrünkben, abból ugyan ez a róka nem enne, de sajnos nincs.

A tegnap keresett 50 embert a vörösök természetesen nem tudták összekaparni s most úgy vadásznak rájuk ismét mint minapában. Néhány önként jelentkező azért most is akadt, sőt a mi barakkunkból Zummer, a galiciáner, (de a jobbik fajtából) szintén önként jelentkezik. Őt először kényszerrel vitték el, de sikerült visszakerülnie s most a régi jó kosztolás emlékei visszacsalják, úgy látszik. Másként legalább ezt a rejtélyt nem tudom megfejteni. Mindenesetre különös, hogy ezek a hirtelen színváltozások józan zsidókon is erőt vesznek. Tömegőrültnek látszik. Hála Istennek jómagam nagyon immunisnak érzem magamat vele szemben. Még álmomban sem fordult meg a fejemben. A hiányzók nagy részét a tisztiszolgák közül szedik a vörösök, itt még akadnak markos és jól táplált pirospozsgás emberek. Ezek szegények még azzal sem vigasztalódhatnak, hogy jó kosztra kerülnek, hiszen az eddig is megvolt nekik. Állítják erősen, hogy Trojszkoszavszkban már harcok vannak.