1918. június 28-30.

Az eső szakadatlanul zuhog, és meghűvösödött az idő. Gyenge emlékeztető a lassan, de biztosan közelgő újabb tél rémségére… Vladivosztokból egy cseh bizottság bolseviki matrózok kíséretében utazott át az állomáson Irkutszkba, és onnan tovább. A vörösökkel történt megegyezés folytán a nyugat felől jövő másik cseh csapattal fognak tanácskozni, állítólag azért, hogy azok a fegyvert letéve jöjjenek utánuk. Ezzel a feltétellel ugyanis a vörösök a csapat továbbutazását nem akadályozzák többé. Mondják, hogy Nisni Udinsktól Omskig vagy 1000 versztes darabon a vasútvonal sínjei fel vannak szedve, s a pálya szétrombolva. Szép kilátások! Mindig szebbek! Egy vöröscsapat Irkutszkból Jakuckba készül. Úgy látszik, ott még a bolsevikek ellenségei tartják magukat…

Schopenhauernek egy kötete kerül a kezembe, igazán jókor. Ebben a nyomorult világban sok erőt merítek belőle. Fölemel, megértővé tesz, és bölcs türelemre tanít. Valami sokra az életet, azt hiszem, általában senki sem becsüli már közülünk, mert mi tagadás, nagyon meguntatták velünk. Ez a kötet sem tanít mást, mint ugyanezt, és azt, hogy nyugodt arccal nézzünk szembe a holnappal, hozzon az bármit számunkra. A városban arról beszélnek az emberek, hogy Párizs elesett! A fordítás is azt a hírt hozza, hogy a németek 46 km-ről bombázzák a várost. Nagyon üdítő hír lenne, reménykednünk kell, talán igaz is belőle valami. Nagyon biztatni kell magát az embernek, hogy ilyesmit elhiggyen. Boldogok a könnyen hívők. Vannak sokan, akik rendületlenül azok, és most magukon kívül tombolnak.

Csitába és Irkutszkba 300–350 rubeles havi fizetéssel keresnek gyári munkásokat közöttünk, vasöntőket, vas- és rézesztergályosokat, lakatost, kazánkovácsot stb. Ha újrakezdeném az életet, hát valami mesterséget okvetlen tanulnék. Most könnyen élnék. Krisztián földi, a kőművesmester 600 rubeles havi fizetéssel megy Irkutszkba. (Később derült ki, hogy a Bajkál alagútjainak felrobbantásához fúrt lyukakat kellett neki elfalazni.) Pár nap óta határozottan jobb a koszt, több a hús, és a kedélyekre ez nagyon kedvezően hat. Ha az új parancsnok munkája lenne ez, hát le a kalappal előtte.

Moravekről még semmi hír. Lenin Szibéria felszabadítására állítólag kihirdette a „kenyérháborút", és 200 000 emberrel jön a csehek ellen. Kenyérháború, állítólag azért, mert Szibéria szabadságát főleg az itt rekedt gabonamennyiségek miatt óhajtják az európai éhes muszkák. Nem éppen Szibériának, hanem a szibériai lisztnek felszabadítása a fő és magasztos cél. Nem is hittük volna, hogy itt annyi liszt legyen. Előlünk ugyan jól el van dugva, annyi bizonyos, de azt hisszük, Lenin is tévedni fog egy icipicit. A Suffolk a mi offenzívánk hírét hozta, de hamarosan kiderül, hogy a csehszlovákok árulása folytán ismét kudarcot vallottunk, és kénytelenek voltunk a Piave bal oldalára visszamenni. Ezzel egyidejűleg Bécsben nagy forrongások vannak, 100 000 munkás sztrájkol kenyeret és békét kérve, és a gabona Magyarországon is kifogyott. A hír június 20-ról kelt, s 29-e, Péter-Pál, az új aratás hál’ Isten közel van, talán nem lesz olyan komoly a helyzet. Márciusban abban reménykedtem, hogy az első kaszasuhintást már odahaza láthatom meg az idén, de hát ember tervez, Isten végez. Másképp végezte az Úr. Keveset hittem egy jobb jövőben, most még kevesebbet kell hinnem, úgy látszik, hogy nem csalódjak folyton újból. No, hát nem is hiszünk mi már semmiben.

A csehek megint továbbnyomulnak kelet felé, és a vörösök helyzete a szállingózó hírek szerint mind komolyabbá válik. A bolseviki lapokból tudjuk, hogy az orosz fehérgárdisták, sőt a szibériai parasztság is a csehek mellé állott és a vörösök ellen küzd, s az ellenséget élelemmel bőven ellátja. Hogy a parasztság a vörösuralommal, illetve igával nyakig van, azt tudjuk. Gyűlölettől égő szemmel nézik a vörösgárdistákat, s ha velünk szóba állnak, az első kérdésük az, hogy vörös vagy-e? Minél dühösebben tagadja ezt az ember, annál barátságosabbak hozzánk: „Mi már régen adtunk volna nekik, de a ti táborotokból, tudjuk, hogy éheztetéssel, de mindig új embereket kaptak, 2–300 főnyi erősítést is. De legyetek nyugodtak, eljön ezeknek az órájuk, és csúnya lesz a végük." Nyakig vannak a „plenniuralommal", ahogyan itt, Szibériában a mostani rezsimet nevezni lehet. Furcsa is, hogy a Monarchia népei, csehek, magyarok, osztrákok itt adtak találkozót a verekedésre. Nem volt elég odahaza.