1918. szeptember 28.

Kora reggel Jakovlev praporcsik ront be szobánkba, és vérben forgó szemekkel támad neki Losoncynak, ordítozva parancsolja, hogy a kávéházunk azonnal zárjon be. Méltatlankodva kiabálja, hogy itt, az első szobánkban túlzsúfoltan vannak az emberek, míg a kávéházat mi a tilalom ellenére sem zártuk be, holott ott lenne még hely egy csomó embernek. Kilátszik hát azonnal a lóláb, világos, hogy az első szobabeli galíciánerek suttyomban a szokott stílusban a muszkát nekiuszították a kávéházunknak, mely különben is konkurens vállalat volt. Az új embereket, úgy látszik, meg kell tanítanunk arra a tisztességre, mely eddig barakkunkban honolt, s mely ilyen fogásokat nem tűrt el egyik tagjától sem büntetés nélkül. A praporcsikot megnyugtatjuk, hogy minden úgy lesz, ahogyan akarja, de amint kiteszi a lábát, azonnal megállapodunk, hogy mindent meg kell tenni a kávéházunk érdekében, s hozzálátunk, hogy megmozgassuk most már mi is azokat, akiket tudunk, a mi oldalunkon.

Futótűz gyanánt terjed el a hír, hogy 300 japán fog még ma Berezovkára érkezni, de estig hiába várjuk őket. A 270-es létszám óta erősen megszaporodtak a bizalmi teendőim, de a hozzánk hurcolkodott barakkok bizalmi emberei szívesen járnak kezemre, s sokat segítenek.