Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

196 vádlott a katonai összeesküvésben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. július 20. 6:00

A török igazságszolgáltatás 196 embert vádol azzal – köztük a hadsereg több prominens tagját -, hogy 2003-ban puccsot tervezett a konzervatív-iszlamista kormány megdöntésére – közölte az Anatólia állami hírügynökség hétfőn. A februárban kezdődött nyomozást a hadsereg több tagjának őrizetbe vétele, majd végül a vádemelés követte.


Az összeesküvés szellemi atyjai a vád szerint Isztambulban laktak, és röviddel az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) hatalomra jutása (2002) után megfogalmazódott bennük a puccs gondolata.

Az első számú gyanúsítottak között Cetin Dogan tábornok, a török első hadsereg egykori parancsnoka, Ibrahim Firtina, a légierő és Özden Örnek, a haditengerészet volt parancsnoka, valamint Ergin Saygün, a szárazföldi erők egykori főparancsnok-helyettese szerepel.