Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

2011 augusztusáig létrejön a palesztin állam?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 2. 14:14

A palesztin miniszterelnök, aki célul tűzte ki a független palesztin állam jövő évi létrehozását, egy izraeli lapnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy ez az esemény legkésőbb 2011 augusztusáig be fog következni. “A palesztin állam megszületése örömünnep lesz a nemzetek egész közössége számára” – mondta Szalám Fajjád a Háárecnek.

“Úgy becsüljük, hogy a csecsemő 2011 tájban fog világra jönni" – tette hozzá.

“Ez a mi elképzelésünk. Gyakorolni akarjuk azt a jogunkat, hogy szabadságban éljünk abban az országban, ahol születtünk, Izrael állam mellett, vele teljes harmóniában" – tette hozzá.

Fajjád már tavaly kijelentette: elszánta magát arra, hogy 2011-ben életre hívja a palesztin államot, függetlenül attól, hol tartanak majd a (jelenleg szünetelő) közel-keleti béketárgyalások. A cél szerinte az, hogy létrehozzák egy hatékony, önmagát kormányozni képes állam struktúráit.

A béketárgyalások több mint egy éve megfeneklettek, és az újraindításukra irányuló erőfeszítések egyelőre nem hoztak eredményt. A fő akadály az izraeli telepespolitika.

“Ha (a tervünk) valamilyen okból 2011 augusztusáig kudarcot vallana (…) azt gondolom, lesz annyi hitelünk (…), hogy a realitás felülkerekedjen a politikai folyamaton, és meghozza az eredményt" (a palesztin állam létrehozását) – mondta a palesztin miniszterelnök az interjúban.

A palesztinok azt hangoztatják, hogy egyoldalúan kikiáltják államukat, vagy követelik az ENSZ-től függetlenségük elismerését, ha nem történik előrehaladás a béketárgyalásokon. Izrael a maga részéről óva int egy ilyen lépéstől.