Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

2011-ig maradhatnak Irakban az amerikaiak

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. november 17. 8:47

Még három évig maradhatnak az amerikai csapatok Irakban, de a jövőben már nem járőrözhetnek az utcákon és nem rohamozhatnak meg lakásokat – áll többek közt a bagdadi kormány által jóváhagyott biztonsági megállapodásban.

A bagdadi kormány vasárnapi ülésén elfogadta az iraki-amerikai biztonsági megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai csapatok 2011 végéig Irakban maradhassanak. Az amerikai és szövetséges erők ENSZ-mandátuma év végén jár le, ennek helyébe lép a bagdadi kormány által vasárnap jóváhagyott kétoldalú megállapodás.

A csaknem egy évig tartó egyeztetés nyomán tető alá hozott dokumentumot Ali al-Dabbag kormányszóvivő szerint az ülésen részt vevő mind a 27 miniszter jóváhagyta. Az iraki kormány 37 tagból áll, egyelőre nem világos, kik maradtak távol a tanácskozástól. A 31 pontból álló szöveget ezután a parlament elé terjesztik, ahol egyszerű többségre lesz szükség az elfogadásához.

A parlament első alelnöke azt közölte, hogy november 24-én szavaznak a megállapodásról. A kormánydöntés egy nappal azután született, hogy Ali asz-Szisztani nagyajatolláh, az iraki síiták vallási vezetője jelezte, nem emel kifogást a megállapodás ellen, ha azt a parlament meggyőző többséggel elfogadja.

Al-Dabbag közölte, hogy a megállapodás-tervezet értelmében az amerikai csapatok iraki fennhatóság alá kerülnek, és 2009 folyamán átadják bázisaikat az irakiaknak.

Az amerikaiaknak jövő év közepén vissza kell vonniuk katonáikat az városok és falvak utcáiról, és az amerikai katonák a jövőben csak iraki bírók engedélyével razziázhatnak irakiak lakásaiban.

Az erőszak csökkenésével az iraki kormány önbizalma is megerősödött az elmúlt évben, a kabinet egyre inkább úgy érzi, egyedül is képes fenntartani a rendet az országban. A 18 tartomány közül 13-ban iraki erők vették át a parancsnokságot, és az idei évben átvették a síita milíciák elleni harc irányítását is. Iraki tisztségviselők azonban jelezték, továbbra is szükségük van amerikai támogatásra Bagdadban és négy északi tartományban, továbbá logisztikában és tüzérségi kapacitásban.

Az iraki vezetők győzelemként értékelik az amerikai csapatok távozási határidejének kijelölését.

1595881811
 

A leköszönő amerikai elnök, George Bush hosszú ideig ellenezte, hogy bármilyen menetrendet állapítsanak meg katonái kivonására. Hadi al-Ameri, a kormányban részt vevő egyik legjelentősebb síita szervezet, a Badr vezetője korábban azt mondta: úgy érzik, könnyebb lesz elfogadni a megállapodást Barack Obama megválasztása után, aki az iraki csapatkivonás híve. A síiták körében befolyással bíró Irán és a radikális síita hitszónok, Muktada asz-Szadr követői azonban ellenzik a megállapodást.

Jelenleg több mint 150 ezer amerikai katona állomásozik Irakban, több mint 400 támaszponton. Parancsnokuk szeptember óta Raymond Odierno altábornagy. Elődje David Petraeus tábornok volt, akinek sikerült javítania az iraki biztonsági helyzeten, és akit előléptetésként az amerikai középső parancsnokság vezetőjévé neveztek ki. Az iraki nemzetközi koalíciós erők veszteségeit nyilvántartó független internetes oldal, a www.icasualties.org szombati adatai szerint Irak 2003. márciusi megszállása óta 4198 amerikai katona halt meg az országban.