Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

400 hasprés, 105 évesen

John Hamilton részt vett a dunkerque-i csatában

Szöveg: Teszler Vendel | Fotó: The Sun |  2023. május 14. 10:57

Reggel nyolcra érkezik az edzőterembe, majd 20 perc kerékpározás, 15 perc futópadozás és súlyemelés következik. Levezetésként 400 hasprés, majd másfél kilométeres séta. Íme John Hamilton, a nemrég 105. születésnapját ünneplő nyugállományú őrnagy egy átlagos napja...

Dunkirk-hero-veteran-John-Hamilton-SWNS-1024x655

Az angliai Warminster városában élő második világháborús veterán már fiatalkorától igazi sportember volt, rendszeresen krikettezett, rögbizett, golfozott, teniszezett, squash-olt és lovaspólózott.

„A hosszú élet titka a testmozgás, fizikálisan karban tart és mentálisan is ösztönzőleg hat. Ha leálltam volna a testmozgással, már rég túl lennék az utolsó napjaimon” – nyilatkozta erről a friss születésnapos.

A nyugállományú őrnagy tíz évvel ezelőtt evezésben világcsúcsot döntött a 94 és 99 év közöttiek 1000 méteres számában. Százévesen még napi másfél órát edzett a konditeremben, s bár az utóbbi pár évben egy picit vissza kellett vennie a terhelésből, ahogy látjuk, még mindig meglehetősen aktív.

John Hamilton élete legdrámaibb pillanatait – leírni is sok – 83 évvel ezelőtt az észak-franciaországi Dunkerque-nél élte meg. A német Wehrmacht erői 1940 május elején indított franciaországi hadjáratuk során több mint 300 ezer szövetséges katonát kerítettek be a La Manche csatorna közelében. A brit, francia és belga katonákat az 1940. május 26-án kezdődő Dinamó hadműveletben menekítették át Angliába. Az öregúr a mai napig tisztán emlékszik annak a három napnak az eseményeire, amikor a légvédelmi egységének tagjaként a visszavonuló katonákat védték bajtársaival a német Stuka bombázók támadásaitól.

johnhamilton2

„Légvédelmi ágyúkezelő vagyok, repülőgépeket kell lelőnöm, s minden tőlem telhetőt megteszek, hogy végrehajtsam ezt a feladatom” – idézte fel a csata közbeni gondolatait a veterán. Aztán parancs érkezett tüzérségi ütegének, hogy semmisítsék meg a fegyvereiket és csatlakozzanak az evakuáláshoz. A brit hadseregbe 1939-ben belépett háború hős összesen 25 esztendőn keresztül szolgálta hazáját. A nyugállományú őrnagy később állomásozott Palesztinában, Németországban és Jordániában is.

Hatvannégy évesen vonult nyugdíjba, de utána sem lassított le. Egy gondozó rendszeresen látogatja, de teljesen önellátó, az egyensúly érzékével akad csupán némi gondja. Emlékezőképességéből semmit sem vesztett, szokását megtartva változatlanul rengeteget olvas. Minden második este megiszik egy pohár bort, a pipázásról a századik születésnapja előtt szokott le. Mint mesélte, a dohányboltból hazafelé elveszítette a vásárolt dohányt, amit égi jelnek vett, azóta jobb is a légzése.

John Hamilton életében az 1940-es esztendő egyébként nemcsak a dunkerque-i evakuálás miatt volt fontos, merthogy ugyanabban az évben futott össze szinte szó szerint későbbi feleségével. A londoni Hyde Parkban ugyanazon fa alatt találtak menedéket, amikor kitört egy vihar. Három év múlva összeházasodtak, 67 éven keresztül voltak egymás társai, párját 2006-ban veszítette el. A 105 éves veteránnak három gyermeke van, nyolc unokája és tíz dédunokája.