Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Rossz időben voltak, rossz helyen”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. május 14. 8:17

A második világháború utolsó napjaiban életét vesztő 36 magyar állampolgárra emlékeztek a nyugat-csehországi Hazlov temetőjében május 13-án, szombaton.

Az 1945. április 11-én Hazlovban történt tragédia oka egy amerikai tiszt későbbi elmondása szerint az volt, hogy az amerikai hadsereg tévesen német lőszert szállító vonatnak vélte a személyvonatot, amely magyar egyetemistákat, professzoraikat és családtagjaikat szállította Németországból Magyarországra, és ezért légitámadást hajtott végre ellene. Az egyetemistákat 1944 decemberében a nyilas kormány kényszerítette arra, hogy tanulmányaikat Németországban folytassák. Az egyetemisták a háború vége előtt megpróbáltak visszatérni Magyarországra. Az amerikai vadászgépek este hét óra után kezdték el bombázni a vonatot, majd a szerelvényből a közeli erdőbe menekülni próbáló civileket géppuskával is lőtték.

A ma ismert adatok szerint az amerikai támadásnak a helyszínen 23 halálos áldozata volt, míg 63-an súlyos sebesüléseket szenvedtek. Utóbbiak közül 13-an a közeli As városának kórházában haltak meg. Az áldozatok között volt a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) három professzora, három mérnök-tanársegédje, húsz mérnökhallgatója, hét szigorló orvosa és három családtag.

hazlov

A magyar áldozatok közül tízen-tízen a hazlovi temetőben két tömegsírban, hárman különálló sírban nyugszanak. Az asi kórház temetőjében nyugvó 13 magyar áldozatra időközben már rátemettek, így a mai sírfeliraton az ő nevük már nem szerepel. A hazlovi sírhelyeket 2022-ben felújították. A vaskeresztekkel megjelölt két tömegsír, azok kőkoszorúja, valamint a temetőfalon elhelyezett emléktáblák felújítását a BME finanszírozta. A projekt megvalósításába a prágai magyar nagykövetség, a helyi önkormányzat és a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének (CSMMSZ) Karlovy Vary-i Helyi Egyesülete is aktívan bekapcsolódott. A hazlovi magyar tömegsírokat 1995-ben jelölték meg emléktáblával.

„Ezekben a sírokban olyan, többnyire fiatal emberek vannak, akik nem Hazlovba indultak, mégis itt maradtak örökre. Ennek egyetlen oka, hogy rossz időben, rossz helyen voltak" - mondta az MTI tudósítójának a megemlékezés után Lenka Dvoráková, Hazlov polgármestere. Megjegyezte: a település továbbra is ápolni kívánja az áldozatok emlékét, és gondozni fogja a sírokat.

A tragikus esemény 78. évfordulóján a település önkormányzatának, Magyarország prágai nagykövetségének, a CSMMSZ-nek, valamint a prágai Esterházy János Társulásnak (EJT) a képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el a sírokon.

Az emlékezők ugyancsak virágokat helyeztek el a néhány éve elhunyt Alzbeta Sztuková asszony sírján is, aki családjával együtt a háború után évtizedeken keresztül gondozta a magyar tömegsírokat.