Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Győzött a Zrínyi-vár

Az Év emlékhelye díjat tavaly a pákozdi Katonai Emlékpark nyerte el

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. május 14. 7:37

Nyolc pályázó közül a szigetvári Zrínyi-vár nyerte el az idén az Év emlékhelye díjat, amelyet május 13-án este adtak át Budapesten. Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója az Emlékhelyek Napja pákozdi megnyitóünnepségén hangsúlyozta: a katonai emlékpark idén is figyelemreméltó pályázatot adott be, de a zsűri törekszik arra, hogy minden évben más emlékhely kapja meg az elismerést.

szigetvar1

Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a díjátadó ünnepségen felhívta a figyelmet a helyi emlékezet és a nemzeti emlékezet összefonódására.

„Az emlékezetpolitika olyan része a politikának, ahol a nemzeti emlékezetnek köszönhetően megélhetjük a nemzeti egységet, hiszen minden esetben közösen hajtunk fejet nemzeti nagyjaink előtt” - mondta. Kiemelte, hogy a nemzeti és történelmi emlékhelyek segíthetik a nemzeti egység erősítését. Ebben játszik nagy szerepet a díjazott, Szigetvár is.

Móczár Gábor úgy fogalmazott: a díjjal azt értékelik, hogy az emlékhelyek mennyire használják ki a státuszukban rejlő lehetőségeket, mennyire szólítják meg a fiatalokat. Az idei pályázók közül a nyertes Szigetvár az emlékhely megismertetésére kreatív eszközöket használ, rendhagyó történelemórákat és viseletbemutatókat tart iskolákban, valamint tematikus múzeumpedagógiai foglalkozásokat és családi vetélkedőket is szervez,

szigetvar2

Salamon Ferenc, a Zrínyi-vár kapitánya megköszönte az intézet által elindított nemzeti emlékezetpedagógiai program segítségét, amely hozzájárul a Zrínyi-kultusz fennmaradásához.

„Ehhez a nehéz, de nemes feladathoz kaptunk támogatást és megerősítést az Év emlékhelye díj elnyerésével. A díj nem azt jelenti, hogy lezártunk egy folyamatot, sokkal inkább azt, hogy amit elkezdtünk, azt most már pozitív visszacsatolással kell megerősíteni, tovább folytatni" - húzta alá a kapitány.

Az Év emlékhelye díjat a Nemzeti Örökség Intézete 2020-ban alapította azzal a céllal, hogy a legaktívabb, az emlékhely státuszt a leginkább kiaknázó emlékhelyeket elismerje. Első alkalommal a székesfehérvári Romkert, tavaly pedig a pákozdi nemzeti emlékhely nyerte el az elismerést.

Kapcsolódó cikkek