519 éve fedezték fel Amerikát

Kolumbusz 1492-ben, 41 évesen vágott neki a nagy útnak, miután elnyerte a spanyol királyi pár támogatását. Előtte a portugál királynak adta elő tervét, amely az Indiába vezető, a Föld megkerülésével megtalálni vélt út megkeresését tűzte célul. A portugál király azonban nemet mondott.

A spanyol uralkodói pár, Kasztíliai Izabella királynő és a király, Aragóniai Ferdinánd, a mórok kiűzésével és Granada visszafoglalásával volt elfoglalva, ezért eleinte ők sem támogatták Kolumbuszt. A mórok elleni háború, azonban a spanyolok elsöprő győzelmével ért véget. A királyi pár ezt követően, 1492 áprilisában írta alá a szerződést az expedíció támogatásáról, amely Kolumbuszt egyben admirálissá és alkirállyá tette.

A három hajó, a Santa Maria (ennek kapitánya volt Kolumbusz), a Nina és a Pinta szeptember 9-én hagyta el a legnyugatibb ismert szárazulat, a Kanári-szigetcsoport utolsó szigetét Hierót (Ferrót). Ekkor már 28 napja voltak úton. A Sargasso-tengert a hajónapló szerint szeptember 16-án érintették, s október 5-én hagyták el. A hajók még két napig nyugat felé haladtak, de akkor a kapitány irányt változtatott és nyugat-délnyugat felé haladtak, alkalmas tengeri áramlatot keresve.
Október 11-én a szárazföld közelének jelei jelentkeztek: nádtöredéket, tüskebokor-ágat piros bogyókkal és faragott pálcát láttak a tengerészek a víz tetején úszni.

1492. október 12-én éjjel a hajók elérték a mintegy ezer tagot számláló Bahama szigetcsoportot, amelyek láncolata Floridától Kubáig terjed. Kolumbusz először a Guanahani-szigeten kötött ki. Ez a Bahama-szigetek füzérének keleti szegélyén, a szigetsor közepén fekszik: hossza 12 mérföld, szélessége 3-5 mérföld, közepén egy nagy tó található, amelyet sok apró tó vesz körül. A sziget lakott volt. A helyi lakosokat az admirális indiánoknak nevezte el, azt gondolván, hogy Ázsiába érkezett. Az indiánok lukajoknak nevezték magukat. A tainók családjához tartoztak. Ez a nép élt a Nagy-Antillákon, Kuba és Haiti szigetén is.

A szigetlakók Kolumbusz érkezésekor az európaiak által akkor még ismeretlen növényeket – pálmaliliomot, jamgyökeret és kukoricát – termesztették, hálóval halásztak, pálmalevelekkel fedett kunyhókban laktak, fegyvereik csontból és halfogból készültek, csónakkal (monoxilon) és kenuval (canoe) közlekedtek. Szellemeket imádtak és kőből vagy fából készítettek bálványokat.

A leírások szerint az őslakosok vidáman éltek, főtereiken a „batejákon" énekes és táncos ünnepségeket, „areitókat" rendeztek. Gyantával átitatott fűből készült tömör labdával labdarúgáshoz hasonló játékot játszottak.

Kolumbusz hajói a Hosszú- vagy Fernández-öbölnél értek partot, a szigetlakók barátságosan fogadták őket.
Kolumbusz így jellemezte a népet: „Papagájokat hoztak nekünk, és gyapotfonalat gombolyagban, hajítódárdákat és sok más holmit, s mindezt elcserélték más tárgyakra, amelyeket mi adtunk nekik. De nekem úgy tűnt, hogy ezek az emberek szegények. Mind meztelenül jártak, ahogy az anyjuk megszülte őket (…) Minden ember, akit én láttam, fiatal volt még és jó testalkatú. Testük, arcuk nagyon szép volt, a hajuk azonban durva, akárcsak a lovak sörénye és rövid, a bőrük pedig olyan színű, mint a Kanári-szigetek lakóié, akik nem feketék és nem fehérek. Néhányan kifestik magukat fekete festékkel, mások vörös festékkel; ismét mások azzal, ami a kezük ügyébe esik, némelyikük az arcát festi, mások meg az egész testüket, de vannak olyanok is, akik csak a szemüket vagy az orrukat. Nem viselnek és nem ismernek vasfegyvereket: amikor megmutattam nekik kardjainkat, megragadták az élénél és tudatlanságukban megvágták ujjaikat." 

Az admirális ünnepélyes szertartás keretében birtokba vette a Guanahani-szigetet és San Salvador (Szent Megváltó) névre keresztelte. A szigeten Kolumbusz aranyat, fahéjat, borsot, szegfűszeget és egyéb más fűszert keresett, s mivel nem talált, továbbindultak délnyugati irányba, a legközelebbi sziget felé.

A hajók a San Salvador-szigetet elhagyva két hétig haladtak dél felé, a Bahama-sziget körüli vizeken. Kolumbusz jelölte a térképen a Santa María de Concepción-szigetet (ma Rum-sziget) a Fernandina-szigetet (ma Hosszú-sziget vagy Long Island) és az Izabella-szigetet (ma Crooked-sziget). A tengerészek minden szigeten felfedeztek valami újat, olyan tárgyakat, amelyeket ők még nem ismertek: például a függőágyat, illetve a szivart, amit tabacónak neveztek.

1492. október 28-án Kolumbusz Kuba szigetén is kikötött, ahol a burgonyát és a kukoricát ismerték meg. S ott, ameddig a szem ellátott, szárazföld terült el. December 5-én érték el a Bohio-sziget északnyugati csücskét. A szigetet Kolumbusz Hispaniola-nak nevezte el, ahol körülbelül 300 ezer taino indián élt. A szigetet az őslakosok Haitinek hívták.

November 13-án kelet felé indult az admirális, hogy megkeresse az aranybányák szigetét. November 13-án eltűnt egyik hajója, a Pinta, mert kapitánya (Martín Pinzón) elsőnek akart eljutni az aranybányákhoz. Kolumbusz két hétig hajózott a partok mentén, majd a Santa María rásodródott a korallzátony-vonulatra, és megtelt vízzel.

Már csak egy hajója maradt, a Nina, amelyen kevesen fértek el, így az emberek egy részét Hispaniola szigeten kellett hagyni. A tengerészek tábort építettek, amelyet Villa de Navidadnak neveztek el (Navidad spanyolul karácsonyt jelent). Kolumbusz egy évre elegendő élelmet hagyott, majd 1493. január 2-án elhagyta a Navidad-öblöt. Keleti irányban haladt Hispaniola északi partján. Január 6-án összetalálkoztak a Pintával, s együtt haladtak tovább.

Ezt követően, a Hispaniolának keresztelt sziget északkeleti részén megtörtént az első ellenséges támadás: a ciguayo törzs nyílzáport zúdítottak az idegenekre. Az admirális ezt a helyet Nyílhegy-öbölnek vagy Nyilas-öbölnek nevezte el. Ma Samanái-öbölnek hívják. Kolumbusz ezután hazafelé, Kasztília irányába kezdett hajózni. A viharos visszaúton a Pinta ismét eltűnt, de ezúttal már később sem került elő, Koloumbusz pedig február 18-án érte el a portugál fennhatóság alá tartozó Santa Maria-szigetét.

Kolombusznak ezt követően még három útja volt, vagyis összesen négyszer járt az Újvilágban. Amelyek során Kuba és Hispaniola mellett utolsó útján, 1502-ben Panamát, vagyis a „tényleges kontinenst" is fölfedezte, bár élete végéig azt hitte, hogy Indiában jár.

Négy évvel korábban, 1498-ban Amerigo Vespucci döbbent rá először, hogy új kontinensről van szó. Ezért az új földrészt róla nevezték el, s Kolombuszról csak Kolumbiát. A „genovai hajós" nélkül azonban ő sem jutott volna át az Újvilágba.

Az új tengeri út megtalálása megduplázta az addig ismert világot és megváltoztatta a történelmet, hatalmas lendületet adván az európai fejlődésének. Az Amerikából behozott kakaó, paprika, paradicsom, zöldbab, kukorica, burgonya vagy dohánylevél termesztése idővel sikerágazattá vált. A gyarmatosítás előnyhöz juttatta az abban résztvevő országokat, s mint tudjuk, még az első világháború is a világ úgynevezett újrafelosztásáért tört ki, annak máig ható következményével.

Fotó: Archív