A béke diadala a háború felett

A járványügyi ajánlásoknak megfelelően, bár korlátozott körülmények között, de idén is kegyelettel adóztak a doni hősök emléke előtt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán. A katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzáson – amelyen mások mellett jelen volt dr. Balogh András József ezredes, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, valamint Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka - Szabó István honvédelmi államtitkár leszögezte: 1943. január 12. a Magyar Honvédség fekete napjaként íródott be a magyar történelembe, hiszen a 207 ezer katonából álló 2. magyar hadsereg mintegy 100 ezer fős veszteséget szenvedett el. Hozzátette: ez volt a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb embervesztesége, a magyar katonák egyik legnagyobb véráldozata. Szabó István beszédében rámutatott arra is, hogy az elesettek nem akartak hősi halottá válni. „De katonák voltak, akik felesküdtek hazájuk védelmére. És az eskühöz hűen küzdöttek a végsőkig és adták legdrágább kincsüket, az életüket a hazáért. Akkor is kitartottak, amikor az már teljesen reménytelennek tűnt” - mondta.

A Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára szólt arról is, hogy a fagyos pokolból visszatérő, túlélő hősöket itthon szégyen és kiközösítés fogadta. A harctéren elesettekre pedig csak szeretteik emlékeztek. „A Don-kanyarnál elesett katonák nem születtek hősnek. Akaratuk ellenére váltak azzá. Nekünk utódoknak kötelességünk az emlékezés. Az emlékezés az elesettekre, azokra az emberekre, akik ma is hazájuktól távol nyugszanak valahol” – mondta, aláhúzva, hogy emlékük ápolásakor azonban ne csak szenvedésükre és a borzalmakra emlékezzünk, hanem arra is, amelynek elviselésére erőt merítettek. Ez pedig nem más, mint a hazaszeretet, a család szeretete és az értük érzett felelősség, valamint az áldozatvállalás képessége és a magyarság megtartó öntudata.

A koszorúzással záruló megemlékezést követően Berta Tibor dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség tábori püspöke engesztelő, megemlékező szentmisét mutatott be a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, azaz a Mátyás-templomban. Prédikációjában elhangzott: az imádság azokért a katonákért szól, akik a háború legiszonytatóbb körülményeiben is a gondviselő Isten határtalan jóságában bízva távoztak el a világból, és hazánktól távoli temetőkben várják a boldog föltámadás nagy napját. Azokra emlékezünk, akik önszántukból sosem mentek volna háborúba, s akik közül sokan a legvégsőkig kitartottak, életük kockáztatásával mentették meg társaikat. Azokra emlékezünk, akik fel tudták mutatni a katonaerények legkiválóbb megnyilvánulását, a bajtársiasság nemes cselekedeteit. Emberek tudtak maradni, és ez az igazi győzelem, a béke diadala a háború felett.