Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A breton ellenállásra emlékezett a francia elnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. május 9. 10:25

A bretonok szenvedéseire és ellenállására emlékezett május 8-án, vasárnap a francia elnök a náci Németország felett aratott győzelem 66. évfordulóján. „Négy év alatt a bretonok bebizonyították, hogy példa nélküli kitartásra és ellenállásra képesek … Emlékezzünk arra, hogy amikor már minden elveszettnek tűnt, voltak emberek, akik kitartottak, nem engedtek sem a meggyőződésükből, sem a Franciaország iránti szeretetükből. És végül győztek” – hangsúlyozta Nicolas Sarkozy Port-Louis-ban, abban a breton kisvárosban tartott ünnepi megemlékezésen, ahol 1944-ben 69 ellenállót végeztek ki a németek.

A francia elnök a breton ellenállási mozgalom mellett felidézte azt az „apokalipszist", amelyet a breton városok – Brest, Lorient és Saint-Nazaire – lakói voltak kénytelenek négy év alatt elszenvedni, miután a szövetségesek a kikötőkben elhelyezett német katonai bázisokat folyamatosan bombázták a második világháború alatt.

Sarkozy megválasztása óta a második világháború végét jelentő, 1945. május 8-i győzelem napján a hivatalos állami ünnepséget nem Párizsban, hanem Franciaország felszabadításának emblematikus helyszínein rendezik: tavaly az Elzász és Lotaringia lakosai közül a második világháborúban a német erőkbe kényszerrel besorozottakra az elzászi Colmar főterén, 2009-ben a dél-franciaországi Sainte-Maxime-ban, az úgynevezett provence-i partraszállás helyszínén a franciák oldalán harcoló „gyarmati csapatokra", 2008-ban pedig a normandiai partraszállás helyszínén, Ouistrehamban emlékezett meg az elnök a győzelem napjáról.

A bretagne-i látogatás előtt az államfő délelőtt Francois Fillon miniszterelnökkel és kormányának több tagjával közösen megkoszorúzta Charles de Gaulle tábornoknak a párizsi Champs Elysées-n álló szobrát.