Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindenkit vár a II. Ludovika Fesztivál a hétvégén!

Szöveg: kormany.hu |  2011. május 9. 9:48

A Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj csapatzászló-adományozási ünnepségével kezdődik az idei, immár második alkalommal megrendezett Ludovika fesztivál május 13-15. között, az Orczy-parkban. Az érdeklődők a magyar hadikultúra évszázadaiba pillanthatnak be a programok segítségével.(Képünk a tavalyi Ludovika Fesztiválon készült.)

Május 13-án este már látogatható a hagyományőrző katonai tábor, ám hivatalosan az ünnepélyes csapatzászló-adományozással veszi kezdetét a II. Ludovika Fesztivál, ami a végzős honvédtiszt-jelöltek felvonulásával folytatódik majd. Ezután az egész hétvégén katonai hagyományőrző csapatok bemutatóit láthatják az érdeklődők. Lesz itt katonai közelharc- bemutató, hagyományőrző csapatok felvonulása, kézműves foglalkozás, gyermekprogramok.

A Ludovika Fesztivál a Száznapos Ünnepség kezdetét is jelenti, amelynek szokása évszázados hagyományokra nyúlik vissza. Annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia tisztképző intézményeiben, Bécsújhelyen, Mödlingben és a magyarországi Ludovikán rendeztek először ezer, majd ötszáz-, végül pedig száznapos ünnepségeket a hallgatók avatása előtt. 1927-ben mindez azzal bővült, hogy a tíz évvel korábban végzett tisztek létrehoztak egy alapítványt, és díszkardot ajánlottak fel az akadémia parancsnokának. Ezt minden évben a legkiválóbb végzős hallgató kapta meg.
A hagyományt a második világháború megszakította, a kommunista diktatúra éveiben pedig nem folytatódhatott. Csak akkor éledt újjá, amikor a rendszerváltás után külföldön élő magyar katonák kezdeményezték: a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát végzett tisztek Melbourne városában élő bajtársi közössége 1992-ben emlékkardot adományozott a Kossuth Lajos Katonai Főiskolának és a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolának.

A Száznapos Ünnepség a végzős hallgatók tisztté avatását készíti elő: a május 21-ére eső Magyar Honvédelem Napja és az augusztus 20-i tisztavatás száz napját fogja át. 2011-ben mindez különleges jelentőséggel bír, hiszen idén február 1-jével alakult meg hivatalosan az MH Ludovika Zászlóalj. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem korábbi tisztjelölt-hallgatói ezáltal új jogállást kaptak, honvédtiszt-jelöltekké váltak, és a Magyar Honvédség tényleges katonai állományába, a Honvéd Vezérkar főnökének alárendeltségébe kerültek.