Hősök, mártírok a 20. századi magyar reformátusságból
Szöveg: honvedelem.hu / taborilelkesz.hu | 2011. május 9. 9:11„Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk” címmel tartottak konferenciát a napokban a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) szervezésében azokról a református hitvallókról, akik a 20. század legnehezebb történelmi helyzeteiben is vállalták hitüket és nemzetüket.
Az eseményen köszöntőt mondott Szászfalvi László egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár, az előadások pedig felelevenítették a meggyilkolt kormányfő, gróf Tisza István, a kivégzett katonatiszt, Kozma István, az emigrációba kényszerült miniszterelnök, Nagy Ferenc, az SDG-vezető Soós Géza életét, a felvidéki és a horvátországi magyarok megpróbáltatásait, valamint az 1951-es KIE-pert.
Egy református tábornok meghurcolása
A törekvő katona egyre magasabb pozíciókba jutott, a ’30-as években már a honvédelmi minisztérium személyi segédje volt. A világháború árnyékában már a felvidéki bevonulásban vesz részt, miskolci hetedik hadtest vezetője, majd az erdélyi bevonulásban is szerepet kapott. 1942-ben a székely határvédelmi erők megszervezésével bízzák meg, a hagyományokon alapuló önkéntes haderőt kellett megszerveznie. 1944-ben a 25. gyaloghadosztály vezetője lett, a Kárpátok előterében vezette a csapatokat a szovjet haderők ellen – ez a mozzanat pecsételte meg később sorsát. Megsérült, hónapokig lábadozott, a nyilas fordulat után a nemzetőrség parancsnoka lehetett volna, az ifjúság katonai nevelésének irányításával akarták megbízni, de sérülésére hivatkozva megtagadhatta az együttműködést Szálasiékkal. Nyugati fogságba került, ahonnan 1945 decemberében szabadult, hazatérve segédmunkás, raktáros lett.
Korábbi ludovikás tanítványa (a ’30-as években oktatott is a katonai akadémián, ahol ő is tanult), Sólyom László hívására a demokratikus keretek között szervezett hadsereg vezetésébe kerül. 1949-ben a vezérkari képzőintézmény vezetője lett, de novemberben nyugállományba került. Mégsem élvezhette a nyugdíjat, mert 1950-ben előzetes letartóztatásba került, háborús és népellenes cselekményekkel vádolták meg. Tagadta a vádakat, miszerint lelőtt egy katonát, sérülése idején pedig tiszteket ölt meg, de ez nem menthette meg, halálra ítélték, rendfokozatát elvették, vagyonát elkobozták. Kozma Istvánt 1951. október 2-án kivégezték. A családja még a ’80-as években tisztességes eljárást kezdeményezett a számára és a rendszerváltás előtt rehabilitálták a református hite mellett kitartó katonatisztet.
Fotó: www.parokia.hu és archív
