Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A civil szféra is segíti a magyar katonák munkáját

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. december 22. 10:35

A japán kormány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet fejlesztési szerződésének értelmében új szakoktatási program indul Afganisztánban, Baghlan tartományban, a magyar PRT rendeltetési és tevékenységi helyén. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2007 óta végez fejlesztési munkálatokat itt.

Mint ahogy azt a honvedelem.hu-nak Fekete Dániel, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet sajtófelelőse elmondta, a program a Grant Assistance for Grassroots Project (GAGP) támogatásával jön létre, összesen 150 millió forint értékben.
„Baghlan tartományban a munkanélküliség főbb okai közé tartozik a szakképzettséget nem igénylő munkaerő-túlkínálata, valamint a megfelelő képesítés és szaktudás hiánya. A legtöbben a mezőgazdaságban vagy építkezéseken dolgoznak, ezekhez a munkákhoz nem szükséges szakképesítés. Ezáltal nagyon kevés pénzt tudnak keresni, ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy nem növekszik az életszínvonal" – mondta Fekete Dániel, aki hozzátette: a program a már jelenleg is működő szakközépiskolában valósul meg Pul-i-Khumriban. „Jelenleg villanyszerelő és autószerelő szakképzés folyik. A szervezet épp most folytat egy tanulmányt arra vonatkozóan, milyen más képesítésekre lenne még igény a tartományban, ennek eredményeképp szeretnénk néhány új tanfolyamot indítani, például asztalos vagy kozmetikus képzést, de pontos terveket csak a tanulmány elkészülte után tudok majd mondani."

A 150 millió forintból megvalósuló program keretében a szakközépiskolát, és hozzá kapcsolódó több mint 100 férőhelyes kollégiumot kialakítják és teljes felszereléssel látják el. 2010 év végén készül majd el az új 12 tantermes iskola, ahol 18 tanár fog majd tanítani. Jelenleg 140 diák tanul a szakközépiskolában, de ez a szám növekedni fog az intézmény elkészültével.

1595895006
Amamiya Yuji (középen), a Japán nagykövetség tanácsosa, Tomaj Dénes (jobb oldalt), a Magyar Külügyminisztérium NEFE főosztályvezetője és Lehel László (bal oldalt), az Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója

„Ez a második közös GAGP program, amit a Segélyszervezet Baghlan tartományban végrehajt a japán-magyar partnerség keretein belül. Az első közös projektünk 2008 márciusában indult, akkor az etehadi visszatelepültek táborában női szőnyegszövő tanfolyamot és alapvető higiéniai oktatást, a fiatalok számára pedig asztalosműhelyt indítottunk – utóbbin húszan vettek részt. Elindult mintegy kilencszáz fő részvételével a felnőttképzés is, mely során írást, olvasást, számolást tanítottunk a diákoknak"- tette hozzá Fekete Dániel.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Baghlan tartományban 2007 óta végez fejlesztési munkálatokat. A tartományban eddig végrehajtott illetve jelenleg is zajló oktatás-, mezőgazdaság-, közigazgatás-fejlesztő, valamint munkahelyteremtő programok összértéke meghaladja az 1 milliárd forintot.

A Segélyszervezet magyar kollégái folyamatosan dolgoznak Baghlanban „Munkatársaink az ünnepekre hazajönnek, ám januárban visszaindulnak, hogy folytathassák a munkát"- mondta Fekete Dániel.