Focirajongók már vágják a centit: durván egy hónap múlva kezdődik a részben hazai rendezésű futball Európa-bajnokság, amelyre - emlékezetes körülmények között – a magyar válogatott is kijutott. Noha manapság nincsenek legendás képességű Száguldó Őrnagyok a keretben, az aktuálisan pályán lévő tizenegy „honvéd” csapatként figyelemre méltó eredményeket ért el az utóbbi időszakban.
„Ha egyszer belerúgott a labdába, két gól lett belőle” – jellemezte igen találóan Puskás Ferencet válogatottbeli csapattársa Czibor Zoltán, aki pedig szintén nem ment a szomszédba kiismerhetetlen cselekért és gólokért. A honvédséggel akkoriban szorosan összefonódott Budapesti Honvédban is játszó balszélső, negyvenhárom válogatott meccsen tizenhét gólt rúgott. Posztjának körülbelüli mai utódja, a Bundesligában pallérozódó Sallai Roland huszonkét meccsen négynél tart, de ez csak szimpla tény, értelmetlen lenne bármilyen összehasonlítás. Mert mind a honvédség, mind a futball minden tekintetben óriásit változott az elmúlt évtizedekben, és a mélypontok, kiábrándító mérkőzések után az utóbbi időben olybá tűnik: lehet egy cikkben emlegetni a magyar válogatott EB-keretébe bekerült játékosokat az Aranycsapat legendáival.
Elgondolkodott valaha is az olvasó ezen az elnevezésen: Aranycsapat? Milyen érdekes, hogy a számtalan kiváló egyéni játékos alkotta, Puskás-fémjelezte együttes világszerte közismert becenevében ott a „csapat” szó. Hiába a fentebb említett változás: a csapat kifejezés - minden téren - állandó maradt. Sőt, most talán aktuálisabb, mint valaha, amikor az egyenruhába… bocsánat, egységes mezbe öltözött labdarúgók pontosan a csapatmunkának köszönhetik modern kori eredményeiket. Egy pillanatig se gondoljuk, hogy az Aranycsapat veretes eredménysorában nem volt szerepe a kimunkált csapatjátéknak, a taktikának… A részletek mellőzésével: nagyon is volt! Ám azért a váratlan húzásokra képes – akkoriban még öt fős – csatársor tagjai bármikor elő tudtak húzni valami olyat a kalapból, hogy azt még az igen kifinomult ízlésű angol közönség is megtapsolta; igaz, eléggé lógó orral. Hogy a mostani válogatott milyen nemesfém-csapat, nem tudom, de egy ideje az ember egész nyugodtan ülhet le a képernyő elé – szerencsés esetben pedig majd a lelátóra. A csapat (vagy a Csapat?) ugyanis működik, az olasz hadvezér, Marco Rossi megtalálta a honvédek helyét a meglehetősen egysíkú terepviszonyokkal rendelkező csatamezőn. Nem kizárt, hogy gyakran kell majd visszavonulni a kapu elé, de egy biztos: kemény küzdelem nélkül a (hadi)technikai fölényben lévő ellenfelek sem fognak fölénk kerekedni.
A Száguldó Őrnagytól – mint örökös elöljárótól - pedig talán leghasznosabb azt a tanácsot megfogadni, amit ő maga hangoztatott gyakran már edzőként a Panathinaikosz játékosainak: „játsszál nyugodtan!” Állítólag ezt a mondatot az egész csapat megtanulta… Mármint magyarul. Utána pedig – a klub történelmében először és utoljára – bejutott az akkori Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntőjébe, ahol sajnos vereséget szenvedtek. De azt is egységes csapatként tették…
