Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A cseh haderő logisztikai kihívásai a 21. században

Szöveg: dr. Venekei József Péter | Fotó: Szilágyi Dénes |  2022. október 30. 13:47

A cseh haderőt érintő logisztikai kihívásokkal nyílt előadás formájában ismertette meg hallgatóságát Pavel Foltin ezredes, a brnói védelmi egyetem rektorhelyettese a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Scholars vendégelőadói programjának keretein belül, melyre az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar M. Szabó Miklós altábornagy dísztermében került sor október 26-án, szerdán.

1_ludovika_scholars_pavel_foltin_2022-2

Az előadás három katonai logisztikai témakört érintett, melyek elhangzása után a jelenlévők nyilvános megbeszélés formájában tehették fel kérdéseiket az előadónak. Az előadás bevezető részében Pavel Foltin ezredes ismertette korunk legégetőbb logisztikát érintő problémáit, azokat a legfontosabb tényezőket, amelyek közvetlenül és közvetve érintik az ellátási láncok biztonságát. Ezek ismertetése során kitért azokra a közelmúltban történt konkrét környezeti katasztrófahelyzetekre, melyek azonnali hatást gyakoroltak az ellátási láncok működtetésére és azok biztonságára. SWOT-elemzés segítségével rámutatott az ellátási láncok erős és gyenge oldalaira, kihangsúlyozva azokat a lehetőségeket, melyek segítségével a láncok működtetését befolyásoló negatív tényezők hatásai csökkenthetők vagy megszüntethetők.

2_ludovika_scholars_pavel_foltin_2022-2

Az előadás második részében az ezredes ismertette azokat a jelenkori meghatározó trendeket, melyek ma a cseh haderő logisztikai támogatási rendszerének átalakítását érintik. Bemutatta az új haditechnikai eszközök beszerzésével kapcsolatos feladatokat, rámutatva arra, hogy az új eszközök rendszerbe állítása hogyan befolyásolja a jelenlegi logisztikai eljárásrendek működtetését. Külön kitért azokra a haditechnikai eszközökre, melyek azonos platformmal rendelkeznek, ám azok felépítménye a megrendelői igények függvényében változtathatók, hiszen ez a beszerzések során csökkentheti a felmerülő költségeket.

Az előadás befejező részében a hallgatóság megismerkedett azokkal a lehetséges módszerekkel, amelyek segítségével a katonai beszerzésekkel foglalkozó szakemberek képesek megbecsülni a beszerzésre kerülő haditechnikai eszközök értékét és azok árának várható alakulását, hiszen sok esetben a szerződések megkötésétől az eszköz tényleges beérkezéséig terjedő időszakban az adott eszköz ára akár többször is módosulhat. Pavel Foltin részletesen bemutatta azokat a tényezőket, melyek egyrészt növelhetik a beszerzésre kerülő eszközök árát, másrészt befolyással lesznek az eszközök üzembentartási és később a rendszerből történő kivonásuk költségeire.