Az 50 megatonnás nukleáris szörnyeteg

1961. október 30-án, moszkvai idő szerint 11 óra 32 perckor hatalmas robbanás rázta meg a szovjetek atomkísérleti telepe, a Jeges-tengerben található Novaja Zemlja sziget fölött a légkört. A szovjet atomtudósok ekkor és itt robbantották fel a valaha készült legnagyobb nukleáris fegyvert, egy korábban 57 megatonnásnak jelzett, ám később 50 megatonnásra módosított hatóerejű hidrogénbombát.

Bár a hidegháborús orosz atomprogramról a mai napig nagyon kevés konkrétum látott napvilágot, az közismert, hogy ez a kísérlet sikerült: a földfelszín felett négyezer méteres magasságban felrobbantott bomba fényhatását még közel kétezer kilométeres távolságban, Finnországban is látni lehetett. A hőhatás pedig akkora volt, hogy még 100 kilométeres távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. A termonukleáris robbanás utáni gombafelhő közel 65 kilométeres magasságba emelkedett és mintegy 40 kilométer széles volt, a szeizmikus lökéshullámok pedig háromszor kerülték meg a Földet.

A nyilvánosságra került beszámolók szerint a robbantás helyszíne alatti földterület teljesen sík területté vált, a kövek megolvadtak. Egyes jelentések szerint Finnország és Norvégia északi területein még az ablakok is kitörtek. A mintegy 800 kilogrammot nyomó ejtőernyőre szerelt, 27 tonna súlyú, 8 méter hosszú és 2 méter széles bombát egy Tupoljev Tu-95V típusú bombázó-repülőgép dobta le 10 ezer méter magasból. A bomba megfelelő magasságon való felrobbantásáról egy légnyomás-érzékelő gondoskodott. Az ejtőernyőre azért volt szükség, hogy lassítsa a zuhanást, így a repülőgép kiérhetett a robbanás hatóköréből; de a tűzgömb még így is kis híján elérte a gépet.

Érdekesség, hogy a bomba kialakításának köszönhetően a felszabaduló energia 97 százaléka a magfúzióból származott, így a radioaktív szennyezés viszonylag kismértékű volt. Ennek köszönhető, hogy a nagy hatóereje ellenére a Cár-bomba a mai napig minden idők egyik „legtisztább" atomfegyvere.

S, hogy mit is jelent pontosan az 50 megatonna hatóerő? A szerkezet mintegy 3300-szor volt erősebb a Little Boy névre keresztelt, Hirosima felett 1945. augusztus 6-án felrobbantott amerikai atombombánál. A számítások szerint 60 millió TNT robbanási energiájával egyezett meg. Csak összehasonlításként: a Castle Bravo kísérlet során 1954. március 1-jén felrobbantott legnagyobb amerikai hidrogénbomba hatóereje 15 megatonna volt.

A szakértők ma már egyetértenek abban, hogy katonailag semmi haszna nem volt a szovjetek által hivatalosan AN602 vagy RD220 jelzésű, az amerikaiak által pedig Cár-bombának nevezett „nukleáris szörnyeteg" felrobbantásának. Egyetlen célja az volt, hogy a Szovjetunió az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott hidegháborúban demonstrálja nukleáris képességeit.

A bomba megépítésére egyébként mindössze 15 hetük volt a mérnököknek. A robbantásra 1961. július 10-én Nyikita Szergejevics Hruscsov adott parancsot, amikor találkozott a fegyvert tervező mérnökkel, Andrej Dmitrijevics Szaharovval. A pártelnök utasítása szerint az 1950-es évek óta fejlesztett nukleáris bombát a Kommunista Párt 22. találkozójának ideje alatt − 1961. október 17−31. között − kellett felrobbantani.

Az eredeti tervek szerint a bomba 100 megatonnás lett volna, ám a fejlesztések során a felére csökkentették a hatóerőt. Erre amiatt volt szükség, mert az eredetileg tervezett robbanószerkezetet nem tudták volna szállítani − az 50 megatonnás is éppen csak befért a szállítására átalakított, szerkezeti elemeiben megerősített, átépített fegyverfelfüggesztési pontokkal ellátott és üzemanyagtartályai egy részétől megszabadított Tu-95V repülőgépbe −, másrészt óriási volt a szállítás és a tárolás során fellépő biztonsági kockázat, de tartottak a robbantás radioaktív következményeitől is.