Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A gátakon küzdenek a vízzel a bocskaisok

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hdgy. |  2010. június 4. 20:43

Ezekben az órákban is az árvíz okozta károk enyhítésén, a gátak megerősítésén dolgoznak a katonák Borsod-Abaúj Zemplén megye árvízzel sújtott területein. Csaknem hatvan debreceni katona indult el péntek hajnalban azért, hogy az éjszakai műszakban dolgozókat felváltsa.

Edelényben több helyen is átszakadt a gát, a víz elvitte a homokzsákok nagy részét, itt a katasztrófavédelem szakaembereinek több száz embert kellett költöztetniük otthonukból. Az 5. Bocskai István Lövészdandár személyi állománya átvonult a Sajó és a Hangon patakok torkolatánál fekvő Sajónémetibe, ahol az egyik oldalon lévő gátőrházból költöztették ki az ott lakókat. A vízügyi szakemberek szerint ugyanis a gátat már nem lehet megerősíteni és a víz fél óra alatt akár harminc centit is emelkedhet. Jelenleg a katonák a település melletti gát megerősítésén dolgoznak az itt élők kitelepítésének elkerülése érdekében.
Gesztelynél a Hernád sok helyen áttörte a gátat, a vízügyi szakemberek azt mondják, megerősíteni már nem lehet, így a katonák a helyi lakosok víz alá került házaikból mentik a még megmenthető vagyontárgyakat.

A Hernád vízszintje már jóval 5 méter felett van, a vízállás folyamatosan emelkedik, az itt dolgozók feladata a károk enyhítése, a személyek és anyagi javak mentése.

Az 5. Bocskai István Lövészdandár eddig összesen közel 450 fővel igyekszik elhárítani az árvíz következményeképpen kialakult veszélyhelyzetet. A dandár két helyőrségében (Hódmezővásárhelyen és Debrecenben) azonban további három, egyenként ötven fős csapat áll készenlétben, arra az esetre, ha a folyók áradása és az esőzések miatt újabb területeken kellene árvízi munkákat végezni.

Kapcsolódó cikkek:
Vizes napok: katonák százai a töltéseken
A Magyar Honvédség aktuális részvétele az árvízi védekezésben

„A katonák hősiesen végezték munkájukat"

1595902836
1595902836
1595902836
1595902836
1595902836
1595902837
1595902837
1595902837