Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vizes napok: katonák százai a töltéseken

Szöveg: Trautmann Balázs |  2010. június 4. 20:33

Magyarország több régiójában is emberemlékezet óta nem látott árvíz pusztít: a pénteki állás szerinti legrosszabb helyzet Edelényben alakult ki, ahol átszakadt a gát, a település egy jelentős része pedig víz alá került. A töltéseken országszerte dolgoznak a Magyar Honvédség katonái is. A honvedelem.hu helyszíni riportja Edelényből.

Kanáltaxi

A józan ész és az illő szerénység győzött a lendület felett. Amikor a
hídon, azaz a több mint fél méteres, rohanó árvízzel takart aszfalton a
víz lendülete jó fél méterrel „rakta odébb" az előttem haladó
tűzoltóautót, inkább megálltunk. A víz az úr.
Ez persze nem jelentette azt, hogy a helyiek ne tudnának megoldást
találni: így volt szerencsénk megismerni a címben szereplő járművet.

A Volvo markológép a homokzsák-cipelés szüneteiben vitte át mindkét irányba az otthonukba sietőket vagy éppen a védekezés helyszínére igyekvő rendőröket, tűzoltókat, vízügyi szakembereket.
A vasútállomás mellett Szolnokról érkezett katonák töltötték meg a homokzsákokat, majd rakták azokat teherautóra, traktor-pótkocsikra, markológépekre. Mint Földvári Zoltán őrnagy elmondta, a két lépcsőben érkező száz fő első csoportja péntek éjjel kettőkor indult el Szolnokról és ért hajnali ötre Edelénybe, míg a második hullám hatkor indult és nyolc óra után futott be. A csoport nem csupán a homokzsákok összekészítésben jeleskedett, hanem a lakosság vagyontárgyainak mentésében is részt vett.

Látogatásunk időpontjában készült a helyi iskola tornatermében a tábori ágyakból és hálózsákokból álló pihenőhely, ahova a a reggeli váltás beérkezésekor térhetnek nyugovóra.
A város felett, a gátaknál a hajnali óráktól dolgozott az MH 86. Szolnok Helikopterbázis két Mi-17-ese, s amíg a gát bírta, addig ők is. Sajnos a víz volt erősebb, s a betörés igen gyors tempóban árasztott el újabb és újabb utcákat. Edelény alacsonyabban fekvő területeinek jelentős része délutánra víz alá került.

1595902834
 

Kézben tartani az eseményeket

A Honvédelmi Minisztérium épületében folyamatosan dolgozik a Katasztrófavédelmi Operatív Bizottság (KOB), mondta el Süle Attila mk. ezredes, a Bizottság parancsnoka. Ennek legfontosabb feladata, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetését és a vezérkart támogassa a döntések előkészítésében és koordináljon a Magyar Honvédség erői, illetve az országos védekezést irányító, a védekezésbe bevont szervezetek között. Ilyen szervezet a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB), melynek tagja Hende Csaba honvédelmi miniszter is, s tanácskozási joggal ülésein részt vesz a vezérkari főnök is. Jelen esetben működik az Országos Műszaki Irányító Törzs is, a korábbi Vízügyi Minisztérium bázisán, ahol azok a vízügyi szakemberek dolgoznak, akik országos szinten felelnek a szakirányításért. Dolgozik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Veszélyhelyzeti Törzse is.Mindezen szervezetekkel a KOB tartja a kapcsolatot, a megyei Védelmi Bizottságokból érkező kérések ide is befutnak.

1595902834
 

A kérések beérkezését követően megtörténik a felkészülés, s ha az országos irányító szervezetek és a KKB jóváhagyta a kéréseket, akkor innen indítják útba a csoportokat.
A KOB a stratégiai szintű irányító szervezet. Ez alatt működik az Összhaderőnemi Parancsnokságnál és a Támogató Dandárnál kerültek felállításra a Katasztrófavédelmi Operatív Csoportok (KOCS), melyek azért felellnek, hogy az alárendelt szervezeteket, alakulataikat, azok tevékenységeit és feladatait koordinálják. A feladat kerete a kormányzati igényeknek megfelelően kerül le az ÖHP-hoz vagy a Támogató Dandárhoz. Itt határozzák meg, hogy az igényelt munkacsoportokat melyik alakulatok tudják biztosítani. Ezután a csoportokat útba indítják, s biztosítják a közvetlen irányításukat.

1595902834
 

Vizes napok

1595902834
Csütörtök estétől gyorsultak fel az események. Az addigi védekezés helyszínétől kissé távolabb, Székesfehérvár mellett, elmocsarasodott területen elhullott haszonállatok tetemeinek elszállításához kértek segítséget, két PTSz úszóképes járművet. A feladat végrehajtásának előkészítését még tegnap megkezdték.
Ezzel egy időben két helikoptert igényeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védekezéshez, mert Edelényben, a kastély közelében egy műtárgy alapja és támasza repedt meg. A két helikopter az éjszaka folyamán felkészült, a földi lépcső (utántöltés, műszaki kiszolgálás, légiirányítás, felderítés) kitelepült, s a miskolci repülőtéren, a tűzoltóságtól nem messze biztosították a helyszínt. A helikopterek korán reggel megérkeztek, majd reggel 6 órától megkezdték munkájukat. A feladat végrehajtása után Edelényben még más helyszínre is emeltek be 2 tonnás homokzsákokat, a gátak megerősítésére.
Mindezzel párhuzamosan négy védelmi és romeltakarító munkacsoport kirendelése is megtörtént.

Ezek a munkacsoportok már a normál időszakban felkészültek az ilyen feladatok végrehajtására, szervezett védekezésre alkalmasak. Egy-egy munkacsoport 57 főből és a támogató elemekből áll. A BAZ megyei Védelmi Bizottság kérésének teljesítésére egy-egy tatai, debreceni és két szolnoki munkacsoport indult el az éjszaka folyamán Edelény térségbe, ahová a hajnali órákban érkeztek meg és kezdték meg a védekezés támogatását.
Ezzel párhuzamosan – az erők pótlásának biztosítására – készenléti fokozatokat rendeltek el más munkacsoportok számára még éjszaka. Így 2-2 szolnoki és hódmezővásárhelyi és egy szolnoki munkacsoportot helyeztek készenlétbe, mely az értesítéstől számítva 3 órányi időt ad az otthonról beérkezésre, felkészülésre és útba indulásra a védekezéshez szükséges, felmálházott és előkészített anyagokkal, eszközökkel együtt.
Az éjszaka sem volt eseménymentes. A Felsődobsza környékén elszállásolt munkacsoportnak a települést és az elhelyezési körletet fenyegető víz miatt kellett odébb költöznie.

1595902834
 

Felpörögve

Ha lehet mondani, reggel még aktívabbá vált a helyzet. Süle Attila szerint a helyi védelmi vezetők érzékelték a problémát. A központhoz befutott igény további kétszer 400 főre szólt. Ekkora erőket természetesen korábban nem helyeztek készültségbe. Az Összhaderőnemi Parancsnokság jelölte ki a szükséges állományt a különböző alakulatokból. Ezek az erők a nap folyamán indultak el és várhatóan a késő délutáni beérkezés után este kezdik meg munkájukat. A 12, már kinn dolgozó munkacsoport pedig megkezdheti pihenését.
Péntek reggel összesen 815 fő dolgozott a védekezés helyszínein, s ez a létszám az esti órákra 1200 főre bővült. Egy munkacsoport pedig csütörtökön és pénteken váltásban dolgozott Bőny térségében, s már jelzéseket kapott a Központ arra, hogy a Duna felső szakasza mellett egy vasúti töltés megerősítésére lesz szükség a szombati napon. Erre a megfelelő erők megkezdték a felkészülést.

Érkeztek azonban megnyugtató hírek is: a pénteki adatok és előrejelzések szerint a Dunán az eddig vártnál kisebb árhullám fog tetőzni. Ettől a kedvező hírtől függetlenül azonban készenlétben állnak a szükséges munkacsoportok, hogy szükség esetén itt is támogassák a védekezést.

Kapcsolódó cikkek:
A gátakon küzdenek a vízzel a bocskaisok
A Magyar Honvédség aktuális részvétele az árvízi védekezésben

„A katonák hősiesen végezték munkájukat"

1595902834
1595902835
1595902835
 

Fotó: Dévényi Veronika