Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A gázai radikálisok leállnak a rakétatámadásokkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 14. 8:36

A Gázai-övezetben működő radikális palesztin csoportok szerdán megígérték a hatalmat ténylegesen kezében tartó Hamásznak, hogy felhagynak az Izrael elleni rakétatámadásokkal. Mint hivatalos források bejelentették, a radikálisok el akarják kerülni, hogy Izrael a két évvel ezelőtti offenzívához hasonlóan bevonuljon a Gázai-övezetbe.

A Hamász által egybehívott találkozó két résztvevője közölte a Reuters brit hírügynökséggel, hogy a csoportok megszívlelték az egyiptomi figyelmeztetést, amely szerint Izrael válaszul a merényletekre, új inváziót fontolgat.

„A csoportok egyetértettek abban, hogy tartják magukat a rakétakilövések leállításáról kötött nemzeti megállapodáshoz", mindaddig, amíg Izrael is tartózkodik a támadásoktól – mondta a hírügynökség forrása.

Izrael két esztendeje háromhetes offenzívát indított a Gázai-övezet ellen, hogy felszámolja a területét ért gyakori rakétatámadásokat. A harcokban mintegy 1300 palesztin és 13 izraeli halt meg.

Címkékrakéta