Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadsereg az elnök legjobb kampányfegyvere

Szöveg: napi.hu/honvedelem.hu |  2008. június 12. 15:06

A BBC beszámolója szerint a zimbabwei hadsereg – a titkosszolgálatok közreműködésével – aktívan részt vesz Robert Mugabe elnök újraválasztásáért folyó “politikai” küzdelemben.

A brit közszolgálati médium kezébe került dokumentumok szerint a kormányon lévő Zanu-PF párt arra szólította fel a hadsereget vezérkarát, hogy a fegyveres erők tagjai zaklassák és üldözzék az ellenzék támogatóit, különös tekintettel a vidéki szavazókra.

A választások Zimbabwében három hónap múlva esedékesek. A Mugabe újraválasztásáért folyó “politikai kampány" során több mint 60 ember meghalt és ezrek sérültek meg a katonaság bántalmazásai során, ám ennél is többen kényszerültek a zaklatások miatt elhagyni otthonukat – írta a BBC a szemtanúk beszámolóira és a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva.

A Movement for Democratic Change (MDC) színeiben induló Morgan Tsvangirai esélyei vidéken folyamatosan csökkennek a titkosszolgálatok és a veterán katonák közös akciói miatt, miközben Mugabe a fővárosban látványos PR-kampányba fogott, hogy maga mellé állítsa a lakosságot.