Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadsereget vetették be a moszkitók ellen Srí Lankán

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 28. 10:38

Több mint tízezer katonát vezényeltek Srí Lankán a dengue-lázat terjesztő moszkitók egy tenyészhelyére a hatóságok, mivel idén már 15 ezer ember fertőződött meg a betegséggel és közülük hetvennégyen meghaltak.

Az egy hónapos moszkitóirtási akció során a katonák a rendőrökkel és az egészségügyi hatóságokkal és más kormányszervekkel együttműködve próbálják meg felszámolni a szúnyog-telepeket – mondta el Dharma Wanninayke, az egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője. Wanniyake szerint azért egyre gyakoribb a dengue-láz fertőzés, mert a lakosság nem fordít elég figyelmet a szúnyogok tenyészhelyeinek felszámolására, így a moszkitó-irtó program első két hetében a hatóságok lakóházakat fognak felkeresni, és ahol szükséges, felszólítják a lakókat, hogy tisztítsák meg a kertjüket.

Aki nem tesz eleget a felszólításnak, az súlyos pénzbüntetésre, sőt akár hat hónap börtönre is számíthat.

A dengue-láz egy influenzához hasonló tünetekkel járó betegség, amelyet a fertőzött Aedes moszkitók terjesztenek. A betegség általában a monszunok idején üti fel a fejét, mivel az esőzések után maradó pocsolyákban álló víz ideális a moszkitólárvák kikelésére.