„A hobbi az már csak ilyen”

„Katonazöld" színű kisbuszból száll ki a hajdúhadházi kiképző bázis lőtértornya előtti parkolóban Berczi István tizedes. Mint mondja, jól ismeri és szereti ezt az autót, hiszen eddig több tízezer kilométert tett meg vele, s már „kapcsolatuk" elején kiderült, hogy a négykerekű megbízható. Persze, azért egy raliversenyen nem indulna el ezzel a járgánnyal…

– Egy Trabant 601-est turbóztam fel egy kicsit, hogy alkalmas legyen a versenyzésre – meséli a huszonnyolc éves István, aki akkor az úgynevezett ralikrossz kategóriában indult. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők navigátor nélkül, homokos-murvás-kavicsos pályán küzdenek egymással, s a befutás sorrendjében különböző számú pontot lehet szerezni.

Berczi tizedes elmondása szerint, az első egy év volt a tanulóidő, amely alatt gyakorlatilag „elfogyasztotta" a kétütemű versenyautóját. Mégpedig annyira, hogy a szezon után szinte teljesen újra kellett építenie. De ezzel a járművel utána még három évadot versenyzett. Sőt bajnok is lett, mégpedig a debreceni és a nyírbátori bajnokságokon.

– Aztán, amikor a Trabantok kimentek a divatból úgy döntöttem, hogy nemcsak autót, hanem stílust is váltok – mondja a

Persze a nagy kedvenctől, a ralikrossztól nem tudott végképp elszakadni, hiszen jelenleg egy másik autót épít, s ezzel a kétezer köbcentis Opellel újra indulni kíván a másik kategóriában is. Bízik benne, hogy ez már jövőre sikerülni fog.
Mint mondja, ha az ember jól osztja be az idejét, akkor mindkét stílusban tud versenyezni. Persze a család ilyenkor egy kicsit a háttérbe szorul, de hát a hobbi az már csak ilyen – mosolyog.

Istvántól – aki a lehető leghamarabb, vagyis tizenhét éves korában szerezte meg jogosítványát – megtudom, hogy természetesen a versenyautóétól más vezetési stílust igényel a katonai gépjármű irányítása, hiszen a honvédségnél első a biztonság. Ugyanakkor a versenyeken a biztonság egy kicsit a háttérbe szorul, ott az idő a legfontosabb, és az, hogy az ellenfelek előtt érjen be a célba.

Berczi tizedes egyébként tavaly február 1-jén vonult be a debreceni dandárhoz szerződéses katonának. Korábban autószerelőként dolgozott, így természetes, hogy saját versenyautóját is mindig maga javította, bütykölte, gondozta. Ma ebben a munkában már édesapja is közreműködik, aki egyébként egyben a legnagyobb támogatója is. Ha ő nem segítené anyagilag a fiát, akkor István nem tudna versenyeken indulni. Szponzort azonban nem szeretne keresni, mert – mint mondja – azoknak nem mindig könnyű megfelelni.

A fiatal tizedes egyébként idén is a lehető legtöbb versenyen el szeretne indulni. Ha nem jön közbe semmi, akkor az április 26–27-i, debreceni futamon már a rajtvonalhoz is áll.