Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédség számos ajánlattal várja a fiatalokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Lakatos Péter / MTI |  2024. július 24. 21:07

A Magyar Honvédség számos ajánlattal várja az egyetemistákat, és azokat is, akiknek idén nem sikerült a felvételijük - mondta a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Budapest Parkban tartott eredményváró rendezvényen, július 24-én, szerdán.

mtipont2

Czermann János újságírókkal közölte: a honvédség toborzói és az MH Sportszázad katonái a Pont Ott Partin a többi között VR-szimulátorokkal, lézerfegyveres céllövészettel és robotkutyával hívják fel a fiatalok figyelmét a honvédelem értékeire és az egy hónapja indult területvédelmi tartalékos toborzókampányra. Azt mondta, a honvédségnek több ajánlata is van az egyetemistáknak, egyetemre készülőknek és azoknak is, akiknek idén nem sikerült a felvételijük.

A területvédelmi tartalékos szolgálatot vállalókat egyszeri 150 ezer forintos szerződéskötési díj illeti meg, továbbá évi 600 ezer forintos rendelkezésre állási díj. Emellett a felsőoktatásban tanulók minimum havi 160 ezer forintos tartalékos ösztöndíjra is pályázhatnak. Jelezte: a szakképzésben tanulók számára is nyitva áll az ösztöndíj lehetősége. Azok pedig, akiknek idén nem sikerült a felvételijük, a honvédségnél eltöltött féléves kiképzés után akár 32 felvételi többletpontot is szerezhetnek - fűzte hozzá Czermann János.