Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hős magyarokra emlékeztek

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. június 25. 15:10

Veszprém megye egyetlen jelentős csatája, az Ihász-pusztánál vívott 1849. június 27-i ütközet hőseire emlékeztek a helyiek június 23-án, szombaton.

1595937910
A
magyar honvédek hősiességét hirdető emlékműveknél, a csata helyszínén álló
emlékparkban a Rubato Fúvószenekar térzenéje köszöntötte a
főhajtásra érkezőket. Szabó Ferenc főhadnagy, a HM Protestáns Tábori
Lelkészi Szolgálat tábori lelkésze igehirdető beszédében többek közt azt hangsúlyozta, hogy
amikor a múltra emlékezünk, akkor három szót nem szabad felednünk: hit, imádság és bocsánat.

„Hit és bizalom Istenben! Imádság, hisz lehet, érdemes és kell kérni a Mindenhatót
népünk és nemzetünk jövőjéért. Ezt tesszük nemzeti fohászunkban is: Isten,
áldd meg a magyart! Valamint a bocsánat, hiszen véget kellene vetni a
gyűlölködésnek, a vádaknak, s a bocsánatból élő magyar kereszténységnek
megbocsátásra, megbékélésre kellene tanítani, segíteni, példázni a rábízott
népet. Ugyanis az erőszakra, megtorlásra, épített életek, rendszerek mind-mind eltűntek a történelem süllyesztőjében. De nemzetünk tovább él,
amennyiben Isten hatalmának erőterében van: azaz bocsánatból és bocsánattal
él" –
mondta.

Ezt  követően Kerecsényi Zoltán, az ihászi ‘48-as
megemlékezések évenkénti szervezője, gondozója osztotta meg gondolatait.
Mint mondta, a forradalom és szabadságharc katonáinak vágya, óhaja, hite a
szabadság volt, e szellemben kívánták felemelni, megújítani, emberhez
méltóvá tenni az országot, és ezért mindent képesek voltak megtenni, mert a
tettek mentették meg és emelték magasba Magyarországot.

A megemlékezés koszorúzással zárult.