Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hősökre emlékeztek

Szöveg: Guczi Emese tartalékos zászlós | Fotó: a szerző felvételei |  2022. november 15. 8:08

Az első világháborúban meghalt közel húszmillió emberre emlékeznek szerte a világon minden év november 11-én, az 1918-ban ezen a napon, a a franciaországi Compiegne közelében, egy vasúti kocsiban aláírt fegyverszüneti egyezmény megkötésének évfordulóján. Miskolcon, a Hősök terén az 1970-ben alapított Helyőrségi Hagyományörző Egyesület az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóaljjal közös szervezésben tartott megemlékezést.

DSC_0685

A zászlóalj katonái mellett négy, a Honvéd Kadét Programban résztvevő iskola - a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum; az Abigél Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Szakgimnázium, Technikum és Szakképző Iskola; a Kandó Kálmán Informatikai Technikum; valamint a Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium - tanulói is jelen voltak a megemlékezésen, Molnár Sándor százados, megbízott törzsfőnök vezetésével.

Az egyesület tagjai az első világháború legismertebb jelképét, a piros pipacsot tűzték kabátjukra, így emlékezve a hősi halottakra, majd sorban, mécsessel a kezükben rótták le tiszteletüket az emlékmű előtt. A rendezvényen - mások mellett - részt vett Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere is.

A megemlékezéssel egyidőben a zászlóalj négy katonája mécsesgyújtással tisztelgett a Sassy Csaba téren álló 10. honvéd gyalogezredre emlékező Tizeshonvéd emlékmű előtt is.