Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A HRW többet akar

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. július 9. 10:20

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogvédő szervezet pozitív lépésnek tartja, hogy a kubai hatóságok 52 politikai fogoly közelgő szabadon engedését jelentették be, de a csoport egyben követelte azt is: a szigetország hatóságai engedjék ki a börtönökből az összes ellenzékit.

A New York-i székhelyű szervezet egyik vezetője csütörtöki nyilatkozatában úgy vélte: a kubai rezsimnek fel kell számolnia a megtorló apparátusát is. José Miguel Vivanco, a HRW Amerikáért felelős igazgatója szerint ugyanis a kubai törvények továbbra is drákói szigorral büntetik a másként gondolkodókat és folytatódnak a koncepciós perek. Ha ennek a folyamatnak nem vetnek véget, a mostani szabadon engedéseket követően egy „új generáció" tölti meg a börtönöket – vélekedett a HRW-illetékes.
Címkékjog