Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A járvány miatt is veszélyes az illegális migráció

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2020. szeptember 17. 17:02

„Nem csak hazánk, hanem Európa határait is védi a Magyar Honvédség több mint ezer katonája, együttműködve a rendőrökkel. A koronavírus okozta járványhelyzetben fokozottan fontos, hogy a fertőzött területekről érkező illegális migránsáradatot megállítsuk, máskülönben az ország elveszítené működőképességét” – hangsúlyozta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szeptember 17-én, csütörtökön Hercegszántón.

20200917_Hercegszántó (6)

„Idén eddig több mint tizenötezer illegális bevándorlót tartóztattak fel déli határainkon. Ez a számadat egyértelmű emelkedést mutat a tavalyi év hasonló időszakához képest, de az illegális migráció mértéke havi szinten is növekszik” – mondta a határszakaszon tartott sajtótájékoztatón Németh Szilárd. A miniszterhelyettes emlékeztetett arra is, hogy napra pontosan öt esztendővel ezelőtt illegális bevándorlók „szemmel láthatóan jól szervezett csoportja” hajtott végre terrortámadást a röszkei határátkelő ellen.

„Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni hazánk és Európa biztonságát, valamint működőképességét ebben a járványhelyzetben, mindenképpen meg kell állítanunk az illegális migrációt, mivel ezen személyek erősen fertőzött területekről érkeznek. A katonák és rendőrök munkáját összesen száznyolcvan gépjármű mellett olyan modern felderítő eszközök is segítik, amelyek nappal és éjjel; földön, vízen, levegőben fokozzák a határvédelem hatékonyságát” – közölte Németh Szilárd. A miniszterhelyettes hozzáfűzte: a statisztikában nem szerepelnek azon személyek, akiket eleve elrettent a határainkat 240 kilométeres szakaszon őrző katonák és rendőrök látványa attól, hogy megpróbálják átlépni az országhatárt.

20200917_Hercegszántó (5)

A parlamenti államtitkár vezetésével a hercegszántói határvédelmi bázist meglátogató Bevándorlásellenes Kabinet tagjait Nagy Sándor ezredes, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék parancsnoka tájékoztatta a jelenlegi határhelyzetről, majd a vendégek megtekintették a közeli határszakaszon folyó járőrtevékenységet.

GALÉRIA