„A karate nem arról szól, hogy szembemegyünk a tankokkal”

A fenti felsorolás persze közel sem ér véget, hiszen a 8. danos Hanshi Adámy István az IBK (International Budo Kai nemzetközi szervezet) technikai igazgatója, író, vállalkozó. 2005. március 15-én Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott.

A mesterrel dojójában, azaz edzőtermében beszéljük meg a találkozót, ám a cím alapján kedves családi házhoz érek. Persze ebben nincsen semmi meglepő, Adámy István dojója saját házának alagsorában került kialakításra – a kora reggeli időben éppen nincs edzés, a mestert kertészkedés közben találom. Adámy Istvánnal a családi ház nappalijában beszélgetünk.

„Nyolc évesen már sportoltam. Elkezdtem vívni, majd egészen tíz éves koromig űztem e sportágat. Ekkor azonban felfedeztem az otthonunkhoz közeli lőteret, így a továbbiakban lőni tanultam; napi 5000 lőszert lőttem légpuskával", kezdi történetét Adámy István. „Később magasabb szakágakba léptem, és kispuskázni tanultam, majd elkezdtem korongot lőni. Közben elköltöztünk a Győri útra, amikor is egy nap – 16 éves korom nyarán – egy könyvesbolt kirakatában megláttam Dr. Galla Ferenc judo mesteredző Cselgáncs című könyvét. A kötet azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Ezen kívül megboldogult anyai nagyapám – aki annak idején vámtiszt volt, így közelharc-kiképzésben részesült – rengetegszer mesélt a Jiu-jitsuról. Jelentkeztem hát a Testnevelési Főiskolára cselgáncs-judo szakosztályba, ahol Dr. Galla Ferenc tanított. Ott találkoztam először Furkó Kálmánnal, aki akkor még csak hallgató volt. Közösen kezdtünk el gondolkodni a karatéban – amolyan vak vezet világtalant alapon -, hiszen akkoriban alig volt ismert e sportág. Lejártunk a könyvtárba, megpróbáltunk minden anyagot összeszedni újságokból, könyvekből, melyekből aztán lassan összeraktuk a tudásunk", meséli a kezdetekről Adámy István, aki 1972-ben találkozott Mészáros Attilával: ekkor dőlt el, hogy az oktató biztosan a Kyokushint választja. „Mészáros Attila, aki 1956-ban disszidált, Svédországból érkezett haza. Londonban tanult, majd megalapította a svéd Kyokushint, és már két danos mesterként tért haza Magyarországra. Itthon aztán Galla Feri bácsival összehívta a tanárokat és a hallgatókat, majd tartott egy rögtönzött bemutatót – számunkra az volt a csúcs, az első nagy benyomás, hiszen először láttunk igazi karatét."

Adámy Istvánék ezután eljutottak odáig, hogy 1976-ban megkapták a barna övet (1. kyu-a szerk.). „Mészáros Attila azt mondta, itt az ideje, hogy nyissak egy saját dojót. Ekkor már több karate-tanítványom is volt, szeptemberben megnyitottam hát edzőtermemet, ahol már 30 tanítvánnyal kezdtem el dolgozni – ugyan akkor még a Malévnál dolgoztam mérnökként, ám ez korántsem okozott gondot. Egyrészt, mert még onnan is jöttek kollégák edzésre, másrészt szerencsém is volt, hiszen nagyon jó munkaidő-beosztásban dolgoztam: kétszer 12 óra munka után két napom szabad volt. Szabadnapjaimon jártam az országot, és hamarosan több helyen is nyílt dojo."

Adámy István 1977-ben sikeres danvizsgát tett Krakkóban az Európai Szövetség vezetője előtt, majd a hazai IKO szervezet ország képviselőjévé vált. Egy évvel később, 1978-ban megszervezték az első magyar bajnokságot, majd 1979-ben – ahogyan Adámy fogalmaz: nagy kínszenvedések közepette – elérték, hogy elismerjék a karatét. „A Cselgáncs Szövetség alá csatoltak minket szakbizottságként. Ez volt a feltétele annak, hogy az 1979 év végi VB-re ki tudjunk utazni. A nem elismert sportágaknak a szocializmusban nem volt helyük. Két hónapos harcot vívtam egészen magas szintig azért, hogy a karate elismerést nyerjen. El lehet képzelni, hogy mennyire tartottak tőle! Oroszországban még 1985-ben is tilos volt a sportág, zárt ajtók mögött zajlottak az edzések. Fújt a politikai szél, féltek az ideológiától, a tömegekre való hatása és befolyása miatt, és ha úgy vesszük, tulajdonképpen vertikális katonai struktúrájától is. Szerencsére Furkó Kálmán katonai mivolta és az én civil oldalon kifejtett munkám eredményeként bíztak bennünk, és be tudtuk bizonyítani, hogy a karate nem arról szól, hogy a közelharcra kiképzett emberek szembe mennek a tankokkal", magyarázza az oktató, aki aztán sikeresen népszerűsítette a karatét hazánkban, a hazai sportot pedig a nagyvilágban. 1982-ben Adámy István és a magyar csapat részt vett az Európa Bajnokságon, egy évvel később pedig megszervezte az IBUSZ-Oyama kupát Oyama mester részvételével. „Óriási siker volt: 12500 ezres tömeg gyűlt össze az akkori Sportcsarnokban, és olyan sokan voltak, hogy bár a metró 11-kor bezárt volna, meghosszabbították éjjel 1-ig a menetidőt, mert nem tudtak volna máshogyan hazamenni a nézők. A nyolcvanas évek közepére közel 10 ezer főt számlált szervezetünk. Oyama négyszer volt itt Magyarországon, többször, mint Európában összesen. Ez óriási elismerése volt a munkánknak."

Harc etikai kódexszerint

Adámy István eddig összesen tizenkétszer fordult meg Japánban. „Először 1979-ben jutottunk ki, ekkor találkoztunk Oyamával – katartikus élmény volt. Talán a mai ember nem is tudja felfogni, hogy akkoriban milyen fontos volt a tekintélytisztelet. A kommunizmusból fakadóan is nyilvánvalóan úgy épült fel a rendszer, hogy erre nagy hangsúlyt fektettek, ám ma már kiveszni látszik az, hogy ember embert, tanítvány a tanárt tisztelje. Szerencsére az ősi értékeket a karate őrzi és viszi is tovább. Japánban az udvariasság hihetetlenül mély társadalmi értékekkel bíró fogalom", mondja Adámy, akivel beszélgetésünk során belemélyedünk az egykori szamurájok elveinek megtárgyalásába is. „A japán kultúra igen hosszú időre tekint vissza", magyarázza. „A szamurájok viselkedése, gondolkodásmódja, a hűség, a lojalitás a hűbérúrhoz fontos erények voltak – gyakorlatilag mindez párhuzamos az európai lovagi kódexszel. Mindenhol, ahol a katonaság kialakul, megjelenik a lovagiasság, a tisztesség, a becsület, a hölgyek tisztelete. Nem üt el tehát a két kultúra, vagy ha igen, akkor azt mondhatjuk, hogy Japánban még keményebb és lojálisabb volt a követelményrendszer. A szamuráj, ha valamilyen dicstelenséget követett el, akkor seppuku-t hajtott végre. Külön dicsőség volt, ha önnön kezével végezhetett magával… A japán kard szintén roppant fontos a japán harci kultúra szempontjából. E fegyver – melynek szelleme van – speciális kovácsolási eljárással készül, mondhatni, hogy a világ legkeményebb és legtökéletesebb acélfegyvere", mondja az oktató, aki azt is elárulja, a magyar karatésokról Oyama azt mondta: szamurájabbak a szamurájoknál.

Adámy Istvánnal beszélgetésünk során kitérünk a második világháborúra is; mint mondja, e szellem a császári hadsereg esetében is ugyanúgy élt. „A második világháborús japán hadseregről mindenki hallott; a dzsungelben hagyott japán katona akár húsz év után előkerülvén is őrizte, amit kellett. Amíg nem kapott másik parancsot, addig azt a feladatot teljesítette, amit utoljára kapott", mondja a mester, és kifejti a Bushido, azaz a japán etikai kódex hét pontját, és hozzáteszi: ezek íratlan pontok voltak, a japán katonák gyermekkoruk óta eszerint éltek és harcoltak.

Kyokushin, a legkeményebb karate iskola

„Tekintélyt nem lehet megkövetelni, azt ki lehet érdemelni", hangzik az oktató szájából a bölcsesség, mikor rátérünk a karate oktatására. „Aki különböző danokkal rendelkezik, már végigjárt egy hosszú canossát, és mivel teljesítmény és tapasztalat áll mögötte, ez az őt követőkben természetes tiszteletet vált ki. A Kyokushin a legkeményebb karate iskola, ahol a danvizsgákon harminc, negyven, vagy akár ötven ellenféllel kell megküzdeni. A karate gyakorlási rendszere három lépcsőből áll: a Kihon az alapgyakorlatok rendszere, ahol a katona, vagy a harcos önmagát képzi, kialakítja saját fegyvertárát. A formagyakorlatok rendszere azért alakult ki, hogy azon keresztül megismerjük az ellenfelet. Tehát olyan tudást húzunk be a mozdulatsorok mellé, ami az ellenfél gyenge pontjaira utal – ezt nevezik a Katának, a Kumite pedig maga a harc, mikor egyre keményebb szinten tanítjuk küzdeni az embereket."
Adámy szerint e három szint ugyanolyan, mint a katonai kiképzés: először megismertetik saját fegyverével a katonát, utána az ellenséggel, annak gyenge pontjaival, majd következik a hadgyakorlat és az éles háború. „Mindemellett komoly szellemi és spirituális hátteret is adunk a tanítványnak", teszi hozzá a 8. danos mester.
Apropó, dan: mint azt az oktatótól megtudom, a harmadik dan már az oktatói fokozat – 8-10 év alatt juthatunk el erre a szintre. És míg eddig Senpainak szólítják, a továbbiakban már Senseinek (tanító) hívják a harcost. „A mi rendszerünkben ilyenkor már saját dojót kell nyitni, és tanítani is kell. A negyedik dan esetében már nem kell vizsgát tenni. A lényeg az, hogy hány és milyen szintű tanítvánnyal és tapasztalattal rendelkezik. Még tíz év, mire valaki eljut a mester szintre, melynek megszólítása Shihan. Ezek után saját szervezetet, egy családfát épít ki, és ezen keresztül juthat el oda, hogy megérti karate a spirituális tartalmát is."

Adámy István tavaly létrehozta a Budo Akadémiát, mely iskolarendszerbe hozza az 1-5 danosok tudását. „Öt dan megszerzése nagyjából 15 éves időintervallumot takar. Én szeretném ezt az időszakot lefedni, és rendszerezni a tudást – megtanítom, mi az, amit tudni kell a pedagógiából, a módszertanból, vagy akár arról, hogy hogyan kell egy dojót létrehozni, és hogyan használhatjuk az ősi energetikai ismereteket a karatéban."

Bentlakásos harcos képzés

Beszélgetésünk közben a mester kertjében egyszer csak feltűnik egy fiatal fiú, és még mielőtt rákérdezhetnék, hogy fiához van-e szerencsém, azt mondja: ő egy Uchi-Deshi. „A kifejezés bentlakót jelent. Õ az, aki megtestesíti az ideált, hiszen a kívülről edzésre járók heti három-négy edzésen vesznek részt, napközben azonban mással foglalkoznak. Az Uchi-Deshi egy igazi katona: bevonul a „laktanyába", és semmi mással nem foglalkozik, csak saját képzésével. Már itt él egy éve, és még egy évet itt tölt nálam. Ezt az életmódot próbáljuk táborainkkal is imitálni, egy rövid hét vonatkozásában."

A mester azt mondja, alapelve szerint nem kényszerít senkit semmire, így három gyermekére sem erőltette a karate edzéseket. Egyikük – a legfiatalabb – így is a sportág szerelmesévé vált. Végül Adámy István úgy fogalmaz: „Megyek az utamon, megpróbálom láttatni, hallatni, mutatni, amit teszek, lehetőség szerint a legmagasabb szinten, és aki követ, az kövessen szabadon, saját akaratából."