Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A karrier miatt történnek a provokációk?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 13. 11:41

Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy gondolja, hogy a betegeskedő Kim Dzsong Il legkisebb fiának, és várható örökösének bele kell tanulnia a ,,katonásdiba”, és úgy véli, ezzel állnak kapcsolatban a közelmúltban tapasztalt Dél-Korea elleni provokációk.

Gates csütörtökön azt mondta, valószínűleg egyre több provokáció várható majd Szöul ellen az örökösödési folyamat előrehaladtával. “Az a sanda gyanúm, hogy Kim Dzsong Unnak, aki át akarja venni a hatalmat apjától, meg kell szereznie még néhány katonai rangjelzést az észak-koreai hadseregen belül" – adott hangot véleményének Gates az amerikai tengerészgyalogosok klubjában San Franciscóban.

A megosztott félszigeten a kapcsolatok egyre feszültebbé váltak a dél-koreai Cshonan hadihajó márciusi elsüllyesztése után, amelyben 46 tengerész vesztette életét. Egy nemzetközi vizsgálóbizottság szerint Észak-Korea torpedója küldte hullámsírba a korvettet, de ezt Phenjan tagadja.

Az Amerikai Egyesült Államok hírszerzése és a Pentagon aggódva figyeli Észak-Korea egyre kiszámíthatatlanabbá váló magatartását. A nukleáris fegyvertárát bővítő ország azzal érvel, hogy nincs más választása, mint kiépíteni az elrettentés eszközeit az amerikai agresszióval szemben.

A betegeskedő Kim Dzsong Il közben harmadik és egyben legkisebb fia, Kim Dzsong Un hatalomátvételére készíti fel a világ egyik legzártabb országának lakosságát. A fiúról keveset tudni, a kora is csak sejthető: valószínűleg húszas éveinek közepén jár. Az utódlással kapcsolatos találgatások egyre gyakoribbak, amióta a 68 éves vezető állítólag szélütést kapott 2008-ban. Kim Dzsong Il édesapja, Kim Ir Szen halála után vette át a hatalmat 1994-ben.