Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mianmar húsz év után újra választ

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 13. 11:53

Mianmarban húsz év után november 7-én parlamenti választásokat tartanak – jelentette be pénteken a délkelet-ázsiai ország állami televíziója. Mianmart ötven éve katonai junta irányítja. Elemzők szerint a rezsim saját hatalmát akarja megszilárdítani a novemberi voksolással.

A mianmari választási törvény értelmében az indulni kívánó pártoknak ki kell zárniuk soraikból a börtönviselt embereket, így a neves ellenzéki, Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) csak akkor vehetne részt a választásokon, ha kizárja vezetőjét. A párt azonban már korábban úgy döntött, hogy inkább bojkottálja a voksolást. Mianmart ötven éve katonai junta irányítja. Legutóbb 1990-ben rendeztek választásokat.