Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A (katona)zene nagykövetei

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2012. február 26. 8:12

Jazz, magyar katonazene és egyházzene: ez a három fő pillére az MH Légierő Zenekar – Veszprém tevékenységének. Katona János alezredes, a zenekar karmestere szerint 1985-ben, a zenekar megalakulásakor még teljesen új irányvonalat képviseltek.

A zenekar negyven sorkatonával alakult meg, akik jórészt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszakának hallgatóiból tevődtek össze. A szakmai színvonal tehát adott volt, s a rendszerváltástól kezdve már sokkal nyíltabban vállalhatták a magyar katonakultúra vagy éppen az egyházzene képviseletét.

1595932004
1990-ben közös koncertet adtak a világhírű Glenn Miller Air Force Big Banddel: ez a fellépés újabb profillal gazdagította a zenekar tevékenységét, mivel ezt követően az amerikai függetlenség napján már nem külföldről hoztak zenekart a követségre, hanem a veszprémieket hívták meg. A délszláv válság idején is ők jártak ki a háborús övezetbe a parancsnokváltások és a medálparádék alkalmával játszani.

Ugyanakkor a zenekar munkájának másik fontos része az egyházi kultúra népszerűsítése és régi hagyományainak felelevenítése is.

„Nincs annál szebb, amikor honvédzenekar szentmisén és istentiszteleten játszik" – vallja a karmester.
Fegyvernemi dalok és régi magyar katonai menetdalok: Katona János szerint ezeket is úgymond „be kell ültetni" a katonák lelkébe.

Újabban pedig azon dolgozik, hogy a Magyar Honvédségben is végre magyar kürtjeleket használjanak, mert a jelenlegi alaki szabályzat előírta kürtjelek jó része külföldről származik.

A légierő zenekar jelenlegi létszáma egyébként húsz fő; felépítését tekintve a tradicionális fúvószenekari hangszereket találhatjuk meg benne. Munkájuk annyira szerteágazó, hogy nem is beszélhetünk holt időszakról: éves szinten legalább 170-190 alkalommal lépnek fel, és ez idén sincs másképp.

„Terveink szerint idén részt veszünk a lourdes-i zarándoklaton, továbbá egyeztetés alatt van a határainkon túli, magyar lakta területeken egy koncertsorozat is. Emellett augusztusban mutatnánk be Kéry Kitti, Oroszlán Szonja és Trokán Nóra művésznők közreműködésével egy, az 1920–60-as évek magyar slágereiből összeállított műsort Balatonfüreden" – avat be minket végül a 2012-es év legfontosabb újdonságaiba Katona János.

1595932004

(A zenekar munkájáról bővebben a Magyar Honvéd magazinban is olvashatnak majd.)

Fotó: Rácz Tünde