Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatvanévnyi tagság évfordulóján

Szöveg: honvedelem.hu / nato.int |  2012. február 26. 6:03

Hatvan évvel ezelőtt, 1952. február 18-án Görögország és Törökország az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagjaivá váltak. Ez volt a szövetség bővítésének első köre, alig három évvel annak megalakulása után.

A tizenkét alapító tagnak a tagság bővítésére vonatkozó döntése az 1951. szeptember
20-án, Ottawában rendezett konferencián született, ahol egy erről szóló határozatot
fogadtak el. E napon Van Zeeland belga külügyminiszter a következőket mondta: „A
döntést meghoztuk. A szerződés tizenkét állama eldöntötte, meghívja Görögországot és
Törökországot, hogy csatlakozzanak hozzájuk; csatlakozzanak hozzájuk a béke fenntartásáért
tett erőfeszítéseikben."

1595932003
A tagság kiterjesztése: stratégiai létkérdés

A döntés stratégiai volt. Meghozatala a hidegháború kezdetén, épp csak a koreai háború
kitörését követően történt, amely háború a szövetségesek legnagyobb félelmeit igazolta: ha
a Szovjetunió hajlandó lenne kiterjeszteni a befolyását Ázsiára, akkor meglenne a képessége
Európa megtámadására is. E két ország csatlakozása további katonai garanciát tudott
biztosítani ahhoz, hogy a NATO ellenállhasson a szovjet politikai nyomásnak vagy fegyveres
támadásnak, és a kommunizmus megfékezését szolgálta.

Törökország és Görögország már 1950-ben kérvényezték felvételüket, s a csatlakozási
okmányoknak az Egyesült Államok kormányánál történt letétbe helyezése napján, 1952.
február 18-án tagokká is váltak.

60 év elteltével

1595932003
Törökország és Görögország az elmúlt hat évtized folyamán nagymértékben hozzájárultak a
szövetség biztonságához, a hidegháborúban a NATO déli szárnyát őrizve, ma pedig olyan új
kihívásokat kezelve, mint az erőszakos szélsőségek, vagy éppen a rakétavédelemhez, illetve
Afganisztán stabilizálásához nyújtott hozzájárulásaik révén.

Mindkét ország segít új utakat
találni a kihívások leküzdésére, és kulcsszerepet játszik az új partnerek elérésében a világ
fontos részein. Ugyanakkor a szövetség kulcsszerepet kap stratégiai gondolkodásukban,
kiváltképpen egy olyan környezetben, amelyet a gazdasági válság és a térségbeli szomszédok
közötti politikai zűrzavar jellemez.

Éppígy a hozzájárulásuk is ugyanolyan értékes napjainkban, mint 1952-ben volt, a közös
védelem garanciája ugyanolyan erős, mint 60 évvel ezelőtt.

Fotó: www.nato.int

(Fordította: Bleszkán Szilárd)