A kör négyszögesítése

A festőművész az elmúlt év júniusában a HM Stefánia Kulturális Központ
épületében többek között egy önálló kiállítással mutatkozott be, amely „A
kör négyszögesítése" címet kapta. Egyebek mellett erről és munkásságáról beszélgettünk.

Milyen gyökerei vannak a festészet iránti elkötelezettségednek?

A családom tagjai közül többen foglalkoztak a képzőművészettel. Öreglakon, ahol éltünk, a szüleim és a szüleim testvérei is nagyon sokat rajzoltak, festettek. A településen a népművészet különböző területeinek nagy hagyományai voltak. Édesapám is sok olyan dolgot csinált – fúrt, faragott, és minden olyat szeretett – amihez jó kézügyesség kellett. Többek között nagyon sok repülőgép makettet készített, amelyeket a helyi iskolában állítottak ki. Sajnos apámat nem ismerhettem meg, mert a II. Világháborúban, a doni áttörésénél az életét vesztette. Édesanyám is tanító volt, és az iskolában mindig volt valami rajzolni való, amivel szemléletesebbé tehette az oktatást. Én ebben nagyon sokat segítettem neki.

Mi volt az első lépés, ami a festészet felé irányított?

Már az általános iskolás koromban nagyon szerettem rajzolni, ezért 1957-ben jelentkeztem Budapestre a képzőművészeti gimnáziumba. A felvételi ebbe az iskolába, valamiért nem sikerült, de a közeli Apáczai Csere János Gimnáziumba sikerült bejutnom, ahol a tananyagban a művészeti oktatás nagyon jelentős teret kapott. Többek között az a Dombi József volt a művészettörténelem tanárom, aki az akkor használatos művészettörténeti tankönyvet írta. Nagyon sok pluszt tanultam a tanár úrtól, és talán a további alkotói pályámat ez határozta meg.

Mi ösztönzött arra, hogy a művészi hivatás helyett a katonai pályára lépjél?

Egyértelműen az anyagiak. Édesanyám egyedül nevelt engem és a testvéremet, és nem tudta felvállalni azt, hogy a főiskolára járasson. Ebben a helyzetben egyetlen lehetőség maradt, a katonai pálya, ahol nem kellett anyagiakat fordítania a taníttatásomra, ráadásul a végzést követően reális esélyem volt a lakáshoz való jutáshoz is.

Mikor és hol kezdődött a katonai pályád?

1961. október 13-án vonultam be Tatára, a híradó zászlóaljhoz. Itt kaptuk meg az egyéves alapkiképzésünket. A tatai egy állandó készenlétű hadosztály volt, ahol csak a sorállomány napi étkezési létszáma meghaladta a négyezer-ötszázat. Nem tagadom, kemény egy év volt, amit az is bizonyít, hogy a tiszti iskolára jelentkezettek több mint a fele ki is esett. A kézügyességemnek köszönhettem azt, hogy gyorsan kiemeltek és századírnokként foglalkoztattak. Később bekerültem abba a csapatba, akik a külső és belső tablókat készítették, valamint az egyéb dekorációs munkákat végezték. Itt bőségesen jutott lehetőség a rajzkészségem kibontakoztatásához. Rádiófelderítőként jöttem fel Budapestre, és a feladatom az lett, hogy a nyugati rádióállomásokat kellett hallgatnom valamint rögzítenem az esetleges kétes üzeneteket. E munka érdekessége az volt, hogy a hadseregben ezekben az években nagyon sok vak távírászt foglalkoztattak. Ezek az emberek nagyon nagy érzékenységgel rendelkeztek és a hangszín alapján is meg tudták mondani, hogy melyik rádióállomás, honnan forgalmaz. Emellett pedig a figyelmüket is könnyen képesek voltak megosztani. Nyugodtan beszélgettek a környezetükkel, közben pedig éberen dolgoztak, és figyelték az éterben történteket. A tiszti iskolán Jámbor Gyula alezredes volt a fakultás parancsnokunk, aki Oxfordban végzett, és ő írta azt a háromkötetes szakkönyvet, ami a tanulmányaink alapját képezte. Az iskolai évek alatt nem sok lehetőségem volt a rajzolásra. Az 1965-ös avatást követően iránymérő szakaszparancsnoki beosztásba kerültem. A szakaszparancsnoki feladatok mellett megbíztak a laktanyában lévő klub vezetésével is. Olyan katonákkal kellett foglalkoznom, akik érdeklődést mutattak a képzőművészet valamelyik területe iránt, és nekik segítettem a rajzkészségük fejlődését. Ehhez tartozik az is, hogy a különböző pályázatokon több értékes díjat nyertünk ekkoriban.

Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni a festészettel?

1968-ban lett lehetőségem arra, hogy rendszeresen részt vegyek a Váci utcában található tiszti klub képzőművészeti körének munkájában. A csoportot Matzon Frigyes vezette, aki az olasz reneszánsz nagy kutatója volt. Alapvetően szobrászként dolgozott, de ezen kívül mással is foglalkozott és nagy szakértője volt az egyetemes művészet történelemnek. Többek között az ő munkájának köszönhető a Kerepesi úti temető feltérképezése, hogy kik vannak az egyes sírhelyekben eltemetve, milyen állapotban találhatók a síremlékek. Nagyon sok esetben kint a temetőben tartotta meg az előadásait, szemléltetve a hallgatóknak a különböző stílusokat és irányzatokat. A csoportnak minden év végén, a tiszti házban egy gyűjteményes kiállítást rendeztünk, ahol mindenki bemutathatta az év közbeni legjobb alkotását. 1971 volt az a dátum, amikor először mutathattam meg magam egy önálló kiállításon. Erre az eseményre is a Váci utcai tiszti ház aulájában került sor. Amikor a tiszti ház a Stefánia útra költözött, a képzőművészeti szakkörnek ott már nem jutott hely, ezért a működésük is megszűnt. Ekkor a katonai pályafutásomban is változások történtek, a 2. csoportfőnökség állományába kerültem, és el kellett végeznem a  két éves operatív szakiskolát. Ezekben az időkben a belső szakmai folyóiratok készítésénél a grafikák megrajzolásában segédkeztem. Amikor pedig az időm engedte, elsősorban tájképeket festettem. Ezt követően egy svájci és egy görögországi külszolgálat következett, ami alatt nem sok időm volt a szenvedélyemnek hódolni. Nyugdíjas éveimre készülve jelentkeztem a budai rajziskolába és már ötödik éve járok ide. Itt nagyon kedvezőek a feltételek az alakrajz gyakorlására. Az emberi test, az alakforma ábrázolása az alap, amit minden művésznek profi módon tudnia kell visszaadni.

Napjainkban hol tudsz dolgozni?

Három éve keresett meg az HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kht., felkínálva a lehetőségeiket. Szervezett foglalkozásaik még nincsenek, ezért lenne szerencsés Budapesten a képzőművészeti stúdió létrehozása. Emellett már évek óta ellátogatok a képzőművészeti alkotótáborba is, ahol tovább tudom fejleszteni az eddig szerzett ismereteimet. Ezen kívül az elmúlt év júniusában lehetőséget kaptam egy önálló kiállítás megrendezésére is, majd később heten, egy csoportos kiállítást is rendeztünk.

Mi volt a témája az önálló kiállításodnak?

Meglehetősen szokatlan volt a téma, a kiállítás „A kör négyszögesítése" címet kapta. Ennek alapja a háromszögekből való építkezés, mert ezek egymásba illesztésével a térben különböző mértani testeket lehet formázni. A szögeket megfelelően méretezve és elhelyezve a kialakuló térbeli testnél sokféle ábra alakítható ki és ez a forgásában láthatóan változni fog. Az összerakott háromszögek körnek, négyszögnek látszanak. Nagyon érdekes formációkat adnak ki , és ez  szabad utat enged a nézők fantáziájának is. A kiállítás festményekből és néhány makettből állt, és ezek mutatták be a kör négyszögesítését. Ez egy másik út, különbözik a hagyományos festészettől, ezért célszerű attól különválasztani. A csoportos kiállításnál, a többiekhez igazodva, már a figurális alkotásaimból állítottam ki, ezek illettek be a többiek által kiállított képek közé.

A jövő, hogyan alakul?

Nagyon érdekel a Balaton, a balatoni táj, a környékének szépsége és hangulata. Ezzel szeretnék az elkövetkezendő nyugdíjas éveimben foglalkozni.

Fotó: Demeter Ferenc