Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A közös edzés közösségformáló erővel bír”

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Nagy Gábor |  2021. augusztus 24. 9:18

Kiss Jenő, a Testépítők Nemzetközi Szövetsége Mr. Univerzum versenyének világbajnoka tartott bemutató edzést az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonáinak augusztus 23-án, hétfőn, a Petőfi laktanyában. A bemutató alatt a katonáknak lehetőségük volt együtt edzeni a személyi edzőként dolgozó világbajnokkal.

kiss_jeno_edzes_petofi_laktanya (6)

Kiss Jenő kérdésünkre válaszolva elmondta, ez volt az első alkalom, hogy a Magyar Honvédség katonáinak tartott bemutató edzést. „Megtisztelő érzés volt, hogy katonák előtt edzhettem, hiszen szavatartó, tisztelettudó emberek, akiket az alázatra és a tisztességre nevelnek. Számomra ez megható, szimpatikus dolog, ezért nagyon szívesen jöttem” – mondta a világbajnok, aki azt is elárulta, miben különböztek a civilek számára tartott edzések a katonáknak bemutatottól. „Egy érdekes momentum: minden civil edzőteremben több helyen ki van írva, hogy a súlyzókat mindenki tegye vissza a helyére. Itt nincs ilyen kiírás, hiszen itt evidens, hogy rendet tartanak” – mondta. A személyi edző abba is beavatott, milyen típusú edzésformát, illetve táplálkozási módot ajánlana a katonáknak.

„A katonák esetében fontosnak tartanám a szabadsúlyzós edzést, hiszen a feladataik során olyan mozgást hajtanak végre, ahol a stabilizáló izmok fontos szerepet töltenek be. Ha az ember kizárólag edzőteremben edz, akkor ezek az izmok elgyengülnek, kimaradnak a folyamatból. Táplálkozás terén ugyanazt tudom tanácsolni nekik is, mint bárki másnak: bőségesen, változatosan és egészségesen étkezzenek” – javasolta.

kiss_jeno_edzes_petofi_laktanya (11)

Dr. Szolcsánszky Márton alezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnokhelyettese elmondta: fontosnak tartotta, hogy a katonák olyan embertől is tudjanak tanácsot kérni, akire sokan felnéznek.

„Olyan embert szerettünk volna hívni, aki a magyar testépítésben kiemelkedő, akire felnéznek, és aki hiteles információkat ad át. Kiss Jenő neve ikonnak számít. Úgy láttam, hogy a katonák örültek a lehetőségnek, ez őket is megmozgatta, motiválta. Az ezred díszkatonáinak a munkájukból fakadóan fontos, hogy megerősítsék a törzset és a lábizmokat. Jó, ha szakember mondja el azt, hogyan eddzenek. Ezekkel a gyakorlatokkal akár pár évvel megelőzhetik, esetlegesen el is kerülhetik a derékfájdalmat, valamint képesek lesznek hosszabb ideig talpon maradni. Ráadásul a közös edzés közösségformáló erővel bír” – mondta az alezredes, aki azt is elárulta, várhatóan lesz még hasonló alkalom a jövőben.

kiss_jeno_edzes_petofi_laktanya (12)

Kókai Balázs törzsőrmester, a Budapest Helyőrség Zenekar katonazenésze élt a lehetőséggel, hogy Kiss Jenővel együtt eddzen.

„Kiss Jenő egy legenda, szoktam nézni a videóit, ismerem a munkásságát. Számomra hatalmas élmény volt, hogy találkozhattam vele, nagyon élveztem az edzést. Sokat kérdeztem tőle közben, rengeteg hasznos dolgot osztott meg velem, amit be tudok majd építeni a saját edzéstervembe” – árulta el a törzsőrmester.

Címkéksport