Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A laktanyában jártak a városatyák

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. március 18. 9:26

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj kapcsolata a helyőrséggel, Szentes városával, hosszú évek óta kiváló és történelmi múltra tekint vissza. A területet, ahol a mai Damjanich laktanya áll, Szentes város adományozta a honvédségnek 1933-ban.

Akkor, mint első katonai szervezet, a Simonyi Óbester Huszárezred vette birtokba. A huszároktól a mai műszaki katonákig, számos jogelőd szervezet váltotta egymást a jelenlegi szervezeti felállás kialakulásáig. A 75 éves múltra visszatekintve, Szentes és a honvédség közös múltjára emlékezve, a zászlóalj parancsnokának meghívására, Szentes város Önkormányzat Képviselő Testülete tett látogatást a laktanyában, március 17-én.

A képviselőket Nyers József mérnök ezredes, az alakulat parancsnoka tájékoztatta az alakulat történetéről, szervezeti felépítéséről, a zászlóalj feladatairól. Kiemelten foglalkozott a katonai szervezet és a város kapcsolatával. Ezen belül a személyi állomány lakóhely szerinti megoszlásával, hiszen a honvédség Szentesen és vonzáskörzetében kiemelt munkáltatóként szerepel. A helyi szerződéses katonák foglalkoztatásával jelentősen csökkenti a környék lakosságának munkanélküli arányát. A zászlóalj parancsnoka beszámolójában kitért a helyi társ- és civil szervezetekkel, a városi médiákkal kialakított jó kapcsolatra, valamint az önkormányzattal közös rendezvényekre, megemlékezésekre, melyek az alakulat részvételével valósultak meg. A vendégek betekintést kaptak a rekonstrukciós és hosszú távú fejlesztési tervekbe.

Ezek bizonyos esetben kapcsolódnak a város és a lakosság érdekeihez is. A jövőbeni célok és a további együttműködés

erősítése érdekében, a képviselő testület a lehetőségeik alapján egy-két esetben javaslatot tett segítségnyújtásra.
A látogatók statikai bemutató formájában megismerhették a rendszeresített technikai eszközöket, valamint láthatták a zászlóalj búvár bázisán megrendezett, a búvárok kiképzését, tevékenységét szemléltető látványos vízi foglalkozást. Ezt követően alkalmuk volt megtekinteni a szerződéses állomány számára kialakított szálláskörleteket a kiszolgáló helyiségekkel, melyek a katonáknak kulturált lakhatási körülményeket biztosítanak. A program befejezéséül a képviselőknek lehetőségük volt részt venni egy utazáson a Tisza folyón.

A meghívott vendégek közül sokan először jártak a város katonai objektumában és ezáltal megismerhették a katonák mindennapi tevékenységeit, feladatait. A látogatás után fontosnak ítélték meg a két szervezet szoros kapcsolatát, melyre elsősorban katasztrófavédelmi helyzetekben nagy szükség van, hiszen közösen kell együttműködni és dolgozni a város, a haza érdekében.


Kép és szöveg: Juhász László százados