Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Légierő Zenekar is nagy sikert aratott a fesztiválon

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. május 24. 10:31

2012. május 18-19-én tartották meg Budapesten a Református Zenei Fesztivált, amelyet Jákob János dandártábornok, református tábori püspök nyitott meg a Bakáts téren.

1595936148
„Aki nem lép egyszerre… – a katonadal a keresztény emberre is érvényes, mert ha arra figyelünk, aki az életünket adta és megajándékozott minket mindennel, akkor nincs is más esélyünk, mint egyszerre lépni az Isten vezetésével" − fogalmazott Jákob János, majd hozzátette: „Sok ilyen ember találkozik a Református Zenei Fesztiválon. Sokan lépünk, imádkozunk és éneklünk egyszerre."
A fesztivál nyitókoncertjét a Veszprémben állomásozó Légierő Zenekar adta.

Május 19-én, a rendezvény történetében először egy ötszáz fős, Kárpát-medencei egyesített kórus is felsorakozott a zenekarral, és közösen adták elő a jól ismert zsoltárokat, dicséreteket, egyházi énekeket, illetve magyar népdalokat. A koncerten dr. Bódis Tamás református karnagy, Almássy Kornél baptista karnagy és Katona János alezredes vezényeltek.

1595936148