Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A legjobb toborzóhely a repülőtér”

Szöveg: Bányász Eszter | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. február 27. 19:56

A Magyar Honvédség légierejének forgószárnyasait is megtekinthették az érdeklődők az idén százkét éves Műegyetemi Sportrepülő Egyesület családi napján, február 26-án. A helyszínt a korábban öt évre lezárt Hármashatárhegyi repülőtér adta, melyet a hazai repülés bölcsőjeként is szokás emlegetni.

harmashh_csaladinap_cover

Dr. Koller József dandártábornok, az MH Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka köszöntőjében visszaemlékezett saját pályafutásának kezdetére, hisz az oktatói szakszolgálati engedélyéhez szükséges repülésének szintén a Hármashatárhegyi repülőtér volt a helyszíne.

„A legjobb toborzóhely a repülőtér. Én azt mondom, hogy akit egyszer megcsap a repülés szele, - megismeri milyen vitorlázó vagy motoros géppel repülni - az olyan elkötelezetté válik, hogy utána egész élete folyamán ennek a gyönyörű hivatásnak akar majd élni” – hangsúlyozta a parancsnok.

Az érdeklődők az MH Kiss József 86. Helikopterdandár Mi-24 és H145M helikopterei mellett a Készenléti Rendőrség MD-500-asát, illetve a Hungarocopter HC-02 helikopterét is megtekinthették a nap folyamán, valamint Besenyei Péter műrepülő világbajnoknak köszönhetően dinamikus bemutatót is láthattak.

hsz05_2260736

A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) szintén kitelepült a családi napra pilótanélküli repülőeszközeivel, az R01-Nemere felderítő- és a METEOR-3MA, valamint az M8 célrepülőgépeivel.

Dr. Szilvágyi Tibor, a HM EI Zrt. Repülési Divíziójának projektvezetője a rendezvényen való részvételt - saját fejlesztéseik bemutatásán túl - a repülés és a katonai pálya iránt érdeklődő, a védelem ügye iránt elkötelezettséget érző fiatalok megszólítása miatt is fontosnak tartja. Mint fogalmazott, fejlesztéseik és innovatív tevékenységük nemcsak az új kihívásoknak megfelelő Magyar Honvédség, hanem a társadalom minden csoportjának érdekeit szolgálja. Dr. Szilvágyi Tibor hozzátette: a cég részt vesz az új, modern haditechnikai eszközök rendszerbe állításában, és a megújuló haderő egyéni felszereléssel történő ellátásában. „A HM EI Zrt. a magyar védelmi ipar fejlesztésének egyik zászlóshajója” – hangsúlyozta a projektvezető.