Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lett elnök a védelmi kiadások növelését és kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sürgette

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. július 12. 21:44

Lettországnak feltehetően növelnie kell védelmi kiadásait és a nőkre is kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálatot kell bevezetnie – közölte július 11-én, hétfőn a balti ország államfője.

Egils Levits a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Lettország védelmi kiadásait a bruttó hazai termék (GDP) jelenlegi 2 százalékáról fokozatosan 2,5 százalékra szeretné emelni 2025-ig.

A 67 éves politikus szerint a meglévő kiadási tervek újabb katonai támaszpontok létesítését foglalják magukba további NATO-csapatok fogadására az észak-atlanti szövetség június végi, madridi csúcstalálkozóján született megállapodások értelmében. „A biztonság kiemelt jelentőséggel bír politikánkban. A GDP arányos 2,5 százalékos emelésre már kötelezettséget vállaltunk, de lehet, hogy mindez nem lesz elegendő és erre fel kell készülnünk” – tette hozzá Levits.

Hírügynökségek felidézték, hogy a szomszédos Litvánia és Lengyelország is nemrég bejelentette, hogy a GDP 3 százalékára tervezi emelni védelmi kiadásait.

Artis Pabriks lett védelmi miniszter még július elején jelentette be, hogy visszaállítják a 2000-es évek közepén eltörölt kötelező sorkatonai szolgálatot. Lettország a NATO-csatlakozás után beszüntette a kötelező katonai szolgálatot. A balti EU-tagállam hadserege 2007 óta hivatásos katonákból és önkéntes nemzetőrökből áll, akik hétvégenként részmunkaidőben teljesítenek szolgálatot. A kevesebb mint kétmillió lakosú országban jelenleg mindössze 7500 aktív katona és nemzeti gárdista szolgál, akiket 1500 fős NATO-kontingens támogat. Az elképzelések szerint 2023-tól egyelőre önkéntes alapon működne a sorkatonai szolgálat, amely csak 2028-tól fog ismét kötelező jelleget ölteni. Az általános hadkötelezettségről és a védelmi kiadások növeléséről szóló terveket még a lett parlamentnek is jóvá kell hagynia.