Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A líbiai kormányerők nehéztüzérséggel lövik Zenten térségét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. június 13. 9:02

A líbiai kormányerők nehéztüzérsége ágyútűz alá vette június 12-én vasárnap a Tripolitól délnyugatra fekvő Zenten várost és környékét, azt a térséget, amelyért elkeseredett harcok folynak a felkelők és a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők között. A támadásban vasárnap öten meghaltak – közölte a lázadók szóvivője.

A Zententől mindössze néhány kilométerre keletre lévő kormányerők Katyusa és Grad rakétákkal támadnak, s több rakéta a városban csapódott be. Az anyagi károk jelentősek.

Feszült a helyzet a Zenten és Jefren között elterülő vidéken is, ahol a lázadók napok óta hasztalan próbálják felszámolni a Kadhafihoz hű erők ellenállási gócait. A lázadók, akik a jelek szerint ellenőrzésük alatt tartják a Jefrentől északra fekvő térségét, több napja támadásokat indítanak az övezet egységesítése érdekében.

Összecsapások voltak Jefren és Kalah környékén is.

A jefreni kórház nevük elhallgatását kérő dolgozói elmondták, hogy a kadhafista erők érkezésekor a kórházban rekedt külföldi orvosok közül a katonák többet őrizetbe vettek és megvertek.

Szombaton és vasárnap a Tripolitól 50 kilométerre nyugatra fekvő ez-Zavíja városban is kiújultak a harcok a Kadhafihoz hű erők és a felkelők között. A lázadók szóvivője szerint szombaton tizenhárom felkelő és civil – közöttük egy hétéves gyermek – halt meg. A magát Ibrahimnak nevező szóvivő szerint “nagyon rossz a helyzet". A kormányerők elzárták a városból a tunéziai határ felé vezető utat, hogy megállítsák a menekültáradatot a 250 ezer lakosú városból. A NATO a Kadhafihoz hű erők állásait bombázta a város környékén. A kormányerők heves harcok árán márciusban foglalták vissza ez-Zavíját a lázadóktól.

Guma el-Gamati, a lázadókat képviselő Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) londoni szóvivője szombaton közölte: az ellenzékiek ez-Zavíjától nyugatra nagy területet vontak az ellenőrzésük alá, míg magában a városban harcok dúltak.

Kadhafi erői vasárnap a nyugati Miszráta kikötővárost bombázták. A kormányerők napok óta tűz alatt tartják a lázadók kezén lévő, Miszrátától nyugatra fekvő Dafníját. Miszráta továbbra is a lázadók fő erőssége a Kadhafi ellenőrzése alatt lévő nyugati országrészben. A kormányerők minden oldalról körülvették a várost, főként az északi részét, hogy megakadályozzák a város ellátását. A lázadók a kormányerőknek a város visszavételére irányuló több kísérletét visszaverték már.

Vasárnap reggel két hónapi líbiai fogság után szabadon engedték Madzsi Halílt, az MBC pánarab televízió egyiptomi operatőrét – közölte az MBC. A 43 éves operatőrt a Kadhafihoz hű erők a kelet-líbiai Brega térségében vették őrizetbe algériai kollégájával, Haszan Zitunival együtt. Zitunit három nappal később elengedték. A lázadók és a kormányerők közötti vitatott kelet-líbiai térségben több külföldi újságírót őrizetbe vettek.