Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mi vagyunk a csapat!

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Rácz Tünde |  2019. szeptember 12. 5:29

A maga nemében hiánypótló rendezvényt szervezett meg az idén öt éves fennállását ünneplő Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely. A szakemberek egy, a Magyar Honvédséget minden elemében érintő feladatról folytattak eszmecserét.

1596067723

A komoly szakmai érdeklődéstől övezett, A szervezeti kultúra szerepe a haderő modernizációjában nevet viselő workshop köszöntőjét Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára tartotta. Mint kijelentette, az elmúlt esztendők során elindult a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program. A helyettes államtitkár a legfontosabb kérdésnek azt tartja, honnan lesz a Magyar Honvédségnek 30 ezer aktív állományú katonája, akik megfelelő ideig a rendszerben is maradnak. A megtartásban nagyon nagy szerepet kap a szervezeti kultúra, amelynek segítségével csökkenthető a ma még igen nagy arányú lemorzsolódás is. „Mindennek origója a Zrínyi 2026, a humánerőforrás-rendszer középpontjában pedig a megtartás áll" – szögezte le Erdélyi Lajos. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a Honvédség felkészüljön a Z- és az Alfa-generációba tartozó, az iskolapadból kikerülő fiatalok megszólítására, bevonzására és megtartására. Ennek érdekében a szervezeti- és munkakultúra változására is szükség van, ez azonban csak közösen, lassan építkezve fog menni, tette hozzá a helyettes államtitkár.

1596067723

Dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese nyitó előadásában megjegyezte: már a workshop megrendezése is a szervezeti kultúra váltásának első jele. „Hiányzik a vezetőkkel történő párbeszéd, és a workshopok helyett is az írásos felterjesztésekkel és a hozzájuk fűzött véleményekkel dolgozunk még mindig" – tette hozzá a tábornok. Éppen ezért volt fontos, hogy a Magyar Honvédség Parancsnokságának vezető állománya az egész országot bejárva, minden helyőrséget és alakulatot, szervezetet meglátogatott: ez pontosan 43 helyszínen 216 szervezetet jelentett, nem volt kivétel. „Sárosdon négy embernek tartottam előadást" – tette hozzá Böröndi tábornok. „Mi vagyunk a csapat" – emelte ki a parancsnokhelyettes, s ez volt a címe a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója által készített filmnek is, amelyet a résztvevők megtekinthettek.

1596067722

Böröndi altábornagy leszögezte: a szervezeti kultúra átalakítása a Magyar Honvédség egészét érinti, a felsővezetői szinttől a végrehajtó állományig. „A parancsnoki országjárás rámutatott, hogy az embereket nagyon nehéz kimozdítani a komfortzónájukból" – tette hozzá a tábornok. Az egész Magyar Honvédséget ki kell mozdítani ebből a zónából, mert rendelkezésre áll a megfelelő politikai akarat és a költségvetési forrás is ahhoz, hogy modern, ütőképes haderő jöjjön létre. Változást igényel a közösségi médiahasználat, a beérkező, keleti kultúrával már nem üzemeltethető, modern nyugati harceszközök, a fiatalok elvándorlása.  Vissza kell adnia a döntés hitét: az önállóság, a felelős munkavégzés nagy fontosságú a mindennapokban. „Önállóan kell dolgozni és nem kell félni a hibáktól" – emelte ki az altábornagy.

1596067723

A workshop résztvevőinek előadásaiból kirajzolódó kép nehéz, sok időt igénylő feladatnak mutatta be a Magyar Honvédség szervezeti átalakulását. Generációváltás, de a legjobb körülmények között is nyolc-tíz év szükséges a látható, érezhető eredményekhez, hangzott el több alkalommal is. Ehhez azonban feltétlenül fontos, hogy a teljes személyi állomány magáévá tegye, és gondolkodásába, munkájába építse a tanultakat. Mindennek az is feltétele, hogy a vezetői állomány is pontosan értse, érezze, hogy mit, miért és hogyan kell megváltoztatni, mind saját szervezetén, alakulatán, mind a honvédség egészén belül. Emellett kiemelten fontos a visszajelzés, a célok pontos kijelölése és mérése, az értékelési folyamatok átalakítása, modernizálása is.