Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédség példásan helyt fog állni

Szöveg: Antal Ferenc |  2023. október 13. 23:13

Számunkra nagyon fontos, hogy a Száhel-régió, ez az Afrika közepét elfoglaló terület minél stabilabb legyen – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter október 13-án, a Hírtv Napi Aktuális című műsorában.

HírTV_1013

A honvédelmi tárca vezetője figyelmeztetett a Száhel-övezet rendkívül instabil biztonsági helyzetére, amelynek köszönhetően százmillió menekült indulhat útnak Európa felé.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hazánknak története van ebben a régióban. Példaként említette a sikertelen európai uniós missziót Maliban, illetve szót ejtett a Niger állammal kötött kétoldalú katonai megállapodásról is. Ugyanakkor hozzáfűzte, nem sokkal később, az ez év nyarán bekövetkezett nigeri katonai puccs komoly biztonsági kockázatot jelenthet Európának. „Csád az utolsó állam a Száhel-régióban, ami még stabilan áll, ezért kiemelt a jelentősége, itt egyelőre van hova és van kinek nyújtani a segítséget” – hangsúlyozta.

A tervezett katonai szerepvállalással kapcsolatban a honvédelmi miniszter kifejtette: komplex segítségnyújtási csomagban gondolkodnak, amelynek része a humanitárius segítségnyújtás, az orvosi misszió, valamint a mezőgazdasági fejlesztések támogatása is, amelyek mind a helyi életkörülmények javításához járulnak hozzá. A magyar katonák pedig a migrációs folyamatokat ellenőrző és a terrorizmussal folyamatos konfliktusban lévő csádi haderőt fogják támogatni.

A magyar katonák felkészültségére vonatkozó műsorvezetői kérdésre Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a magyar katonáknak nagyon komoly missziós tapasztalata van. Példaként említette a már lezárult afganisztáni missziót – amely egy nagyon fontos szerepvállalás volt a magyar haderő számára –, valamint Koszovót is. „Jelen vagyunk a koszovói NATO-misszióban, magyar parancsnok vezeti az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, jelen vagyunk Irakban és sorolhatnám azokat a területeket, ahol a magyar katona kipróbálta már képességeit, helytállását, bátorságát. Ez sem fog különbözni ettől, biztos vagyok benne, hogy a Magyar Honvédség példásan helyt fog állni.”

A honvédelmi miniszter elmondása szerint a csádi misszióban mintegy 200 fő venne részt 2024 tavaszától.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek