Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zászlószalagot kapott a balatonakarattyai alakulat

Szöveg: Antal Valéria | Fotó: a szerző felvételei |  2019. november 21. 13:14

Az alakulat megalakulásának évfordulóján – november 15-én – zászlószalagot kapott az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ. A szalagot Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa kötötte fel a balatonakarattyai alakulat csapatzászlajára.

1596072228

Ünnepi beszédében Simon-Jójárt Sándor János nyugállományú ezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém Megyei Egyesületének elnöke kiemelte az üdülő dolgozóinak hatékony munkáját, amely eredményeképpen pozitív irányú változás indult meg, hogy az üdülő még teljesebb mértékben megfeleljen a Magyar Honvédség oktatási, kiképzési, konferencia és turizmus igényeinek.

Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa szerint a zászlószalag a Magyar Honvédség altiszti karának, valamint az alakulat összefonódásának szimbóluma is. „Legyen szó kiképzési rendezvényről vagy pihenésről, az üdülő hozzájárul a katonák szellemi és fizikai jólétéhez, amely segít célkitűzéseink megvalósításában" – mondta Kriston István főtörzszászlós és elismerését fejezte ki a központban dolgozóknak munkájukért.

1596072227

Az állománygyűlésen meghosszabbította együttműködési megállapodását Jurcsó János, Balatonkenese polgármestere,  Simon-Jójárt Sándor János nyugállományú ezredes, a MATASZ megyei elnöke, valamint Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka.

A hagyományokhoz híven elismerések átadására is sor került. Az ünnepi rendezvényen fellépett Hatás Andrea és Szeles József.

GALÉRIA