A Magyar Művészetért Tiszteletbeli Emlékdíj Nemeskürty Istvánnak
Szöveg: honvedelem.hu | 2011. február 4. 12:09A Magyar Művészetért Tiszteletbeli Emlékdíjában részesült Nemeskürty István! A díjat az alapító, Gubcsi Lajos, a kuratórium elnöke nyújtotta át a magyar történelmi gondolkodás alapjait újra teremtő Tanár Úrnak, aki a honfoglalástól Szent Istvánig, Mohácstól a doni vereségig újra és újra számba vette történelmünk, hadviselésünk, hazaszerető védelmi képességünk legfőbb fejezeteit. A Don-kanyarban történt katasztrófáról a második világháborút követő hazugságok és ferdítések után először mert érvényes képet alkotni. Könyveivel, esszéivel ő volt a nagy felvilágosító – és megmaradt mindig ugyanannak: hazája hűséges katonájának, tiszti esküvel és rangban. Ezt a megbecsülést fejezte ki az is, hogy Gubcsi Lajos, a Zrínyi Média ügyvezetője átadta Nemeskürty Istvánnak a „1000-1100 years ago… – Hungary in the Carpathian Basin” című most megjelent angol könyv egyik első tiszteletpéldányát.
„1943 májusában, sikeres érettségi vizsga után – anélkül, hogy akár csak egyhetes pihenést vagy megfeszített tanulás után egészségileg is indokolt rövid szabadságot kaptunk volna – jelentkeznünk kellett az alapító Mária Ludovika királynéról elnevezett gyalogsági, lovassági, tüzérségi és páncélos fegyvernemeket kiképző Ludovika mintájára így emlegetett katonai főiskolák valamelyikén, Budapesten (itt kettő volt, én a „Bolyai János" honvéd műszaki akadémiára kerültem) illetve Kassán.
Mindezt örökül szeretném hagyni az utókorra, mert a magyar királyi honvédség tisztképzéséről egymásnak ellentmondó emlékezések és írások látnak napvilágot. Ennek oka, hogy aki „civilből" érett fővel került egy eleinte négy-, majd csupán hároméves katonai főiskolára, azt nem érték olyan hatások, mint a tízéves koruktól fogva nevelt „cőgereket".
A hivatásos tisztikar igazi „kádereinek" szánt, kék egyenruhás növendékek nevelését, mint láthattuk, komolyan vették. Ennek okáról se beszélnek manapság. Bennünket ugyanis egy kis létszámú zsoldos hadsereg tisztjeinek neveltek. Feledésbe látszik merülni, hogy Magyarországnak az 1938-as honvédelmi törvényig – a trianoni békeszerződés értelmében – csak korlátozott számú zsoldos hadserege lehetett, nem volt tehát hadkötelezettség, katonának csak az ment, aki akart…
…Azt is megtanultuk, hogy életünket feltétel nélkül kell a haza szolgálatának szentelnünk. Önérdekünk a haza érdekének függvénye. Mi ezt őszintén hittük. Ha nem is mentség ez, de magyarázat.
De hát mindezt elnyelték a megállás nélkül hömpölygő idő hullámai…."
| | |
(Requiem és búcsú, Szabad Tér kiadó, 2000)
