Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO a biztonság és a védelem garanciája Európában

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2021. június 1. 22:23

A NATO 2030 javaslatcsomagban megfogalmazott célok erősítik a NATO hatékonyságát és kohézióját, és megfelelő választ adnak a változékony biztonsági környezetből fakadó fenyegetésekre és kihívásokra – jelentette ki Szabó István honvédelmi államtitkár a NATO védelmi minisztereinek június 1-ei, keddi videókonferenciáján, melyen a miniszterek többek között áttekintették a Szövetség elkövetkező tíz évének irányait meghatározó kezdeményezés védelmi vonatkozású javaslatait.

NATO_VTC

A védelmi miniszteri - és az azt megelőző külügyminiszteri - értekezlet legfontosabb feladata a június 14-ei, brüsszeli NATO-csúcstalálkozó előkészítése volt. Az értekezleten a védelmi miniszterek megvitatták a találkozó kulcselemét képező, Jens Stoltenberg főtitkár által a Szövetség számára prezentált, stratégiai javaslatokat tartalmazó NATO 2030 folyamatot; emellett szó esett a NATO afganisztáni kivonulásáról is. A tárgyaláson elhangzott, hogy a kezdeményezés történelmi lehetőséget nyújt arra, hogy tovább erősítsük a transzatlanti kapcsolatot és felkészítsük a NATO-t a jövő kihívásaira.

Szabó István honvédelmi államtitkár hozzászólásában hangsúlyozta, hogy Magyarország alapvetően támogatja a javaslatcsomag védelmi elemeit, amelyek erősítik a NATO hatékonyságát és kohézióját, valamint megfelelő választ adnak a változékony biztonsági környezetből fakadó fenyegetésekre és kihívásokra.

A megbeszélésen a miniszterek áttekintették az afganisztáni biztonsági helyzetet és a csapatkivonással összefüggő feladatokat. Ezzel kapcsolatban Szabó István arról beszélt, hogy Magyarország a művelet befejezése után sem hagyja magára Afganisztánt. Mint mondta, fontos megőrizni az elmúlt 20 évben elért eredményeket. Szólt arról is, hogy a misszió lezárását követően hazánk fontosnak tartja a NATO civil jelenlétének fenntartását, az afgán kormány és fegyveres erők pénzbeli támogatásának folytatását.

Az értekezleten a miniszterek több olyan dokumentumot is elfogadtak, amelyek tovább erősítik a Szövetség elrettentési és védelmi képességét.